Városlista
2024. augusztus 3, szombat - Hermina

Hírek

2012. Július 11. 12:43, szerda | Kék hírek
Forrás: MTI

Gázóra-manipulálással foglalkozó hálózatot számoltak fel Hajdú-Biharban

Gázóra-manipulálással foglalkozó hálózatot számoltak fel Hajdú-Biharban

Öt embert gyanúsít a rendőrség azzal, hogy - főleg Hajdú-Bihar megyében - gázórák manipulálásával okozott kárt a szolgáltató cégnek; a rendőrség az egyéves nyomozás után több fogyasztó ellen is eljárást indított.

Cseh Zsolt, a megyei rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztályának alosztályvezetője szerdán Debrecenben sajtótájékoztatón elmondta: a csoport három tagja korábban gázipari szakemberként dolgozott, ketten pedig a "megrendeléseket" szerezték nekik jobbára Hajdú-Biharban, de Szabolcsban és Borsodban is követtek el visszaéléseket.
A csoport ellen bűnszövetségben elkövetett bélyeghamisítás gyanúja miatt nyomoznak - mondta az alosztályvezető -, hiszen a gázórák hitelesítő bélyegét kellett feltörni az óra visszaforgatásához.
A 40 és 67 év közötti férfiak mindegyike beismerő vallomást tett, szabadlábon védekezhetnek - tette hozzá Cseh Zsolt.
Az őrnagy a nyomozás érdekeire hivatkozva nem válaszolt az MTI-nek arra a kérdésére, hogy magánszemélyek vagy cégek követtek-e el több visszaélést, és arról sem adott tájékoztatást, összesen hány fogyasztó óráját manipulálták. A kárértékre vonatkozó kérdésre annyit reagált: az adatgyűjtés még folyamatban van.
Kállai László, a szolgáltató Tigáz-DSO Kft. ellenőrzési vezetője elmondta: cégük tett feljelentést tavaly nyáron a rendőrségen, jelenleg 10-20 ügy van folyamatban, amelyek ehhez a csoporthoz köthetők.
Az MTI érdeklődésére a szakember jelezte: tavaly mintegy 70 millió köbméter gázt loptak el gázóra-manipulálással, 9 milliárd forintos kárt okozva a cégnek.
A hét megyére kiterjedő szolgáltatási területükön 1,25 millió fogyasztójuk van, közülük 55 ezren lehetnek, akik visszaélést követnek el. A hét megyében becsléseik szerint 80-100 ember "foglalkozik" a gázórák manipulálásával - ismertette Kállai László.

Címkék: Bűnügy-lopás

Ezek érdekelhetnek még

2024. Augusztus 03. 09:01, szombat | Kék hírek

NAV: folytatódik a nyári ellenőrzés

2024. Augusztus 01. 07:55, csütörtök | Kék hírek

Négyszáznál több gyorshajtót fogtak a rendőrök az Árpád hídon két hét alatt

Több mint 400 gyorshajtót fogtak a rendőrök az Árpád hídon két hét alatt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.

2024. Augusztus 01. 07:52, csütörtök | Kék hírek

Keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ismét keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol.

2024. Július 30. 07:59, kedd | Kék hírek

Közel tízezer hamis cipőt találtak a pénzügyőrök Bács-Kiskun vármegyében

Közel tízezer hamis cipőt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Bács-Kiskun vármegyében - tájékoztatta az adóhatóság hétfőn az MTI-t.