Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2012. Február 18. 13:22, szombat | Belföld
Forrás: mno.hu/MTI

Így képzelik a nyugdíjrendszert

Így képzelik a nyugdíjrendszert

Hosszú távon is megőrzi a kormány a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát – mondta Harrach Péter a Kovács K. Zoltán Idősek Köre szombati alakuló ülése előtt a fővárosban.

A középosztály erősítésével és a nemzedékek közötti szövetség megvalósításával biztosítjuk, hogy hosszú távon fenntartható nyugdíjrendszer legyen Magyarországon – fogalmazott a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési frakcióvezetője.

Ez sem kis ígéret – hangsúlyozta, és utalt arra, hogy 2008-ban az akkori kormányzat nyolc százalékkal csökkentette az induló nyugdíjak értékét. Két szocialista kormány, a Horn- és a Bajnai-kabinet emelte fel a nyugdíjkorhatárt, amit akkor törvényben is rögzítettek – tette hozzá.

Azért is fontos

„Mi nem a megszorításokkal, hanem a működőképesség erősítésével szeretnénk fenntartani a rendszert” – mondta Harrach Péter. Kitért arra a kormányzati ígéretre is, amely szerint a nyugdíjak megőrzik értéküket. Ez azért is fontos, mert Európa több országában ezt nem sikerült teljesíteni – tette hozzá a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség elnöke.

A kormánypárti politikus a nemzedékek együttműködését segítő és a politikai döntéshozatalban az idősek érdekeinek hangsúlyosabb érvényesítését célzó szerveződés létrehozását a kereszténydemokraták életében jelentős állomásnak nevezte. A kör létrehozásával a közösségépítés mellett Magyarország megújítását szeretnék támogatni – fejtette ki.

Keresztény és nemzeti

Medgyasszay László, a tömörülés képviselője hozzátette: Kovács K. Zoltánt, a kör névadóját az alázat, a kitartás, az állhatatosság és a következetesség jellemezte. Ha ezeket meg tudják valósítani a kör életében, akkor nemcsak az ő emlékét ápolják, hanem tevékenységük valóban keresztény és nemzeti lesz – mondta.

Gaal Gergely, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnökhelyettese a nemzedékek közötti együttműködés fontossága mellett a tapasztalatok, a hagyományok átvételét hangoztatta. Szerinte ha valahol a magyar politikában, akkor a kereszténydemokratáknál helye van a nemzedékek közötti együttműködésnek. Az ifjúsági szervezet üdvözli a kör megalakulását, és együttműködést ígért a tömörüléssel – közölte.

Tapasztalat

Az alakuló ülésen a résztvevők nyilatkozatot fogadtak el, amelyben többek között az áll: az idősek tapasztalata, tudása nélkülözhetetlen az egészséges társadalom számára. A szerveződés lehetőséget nyújt tagjainak arra, hogy rendszeresen közéleti, kulturális és szabadidős programokat szervezzenek, illetve azokon részt vegyenek. Emellett szeretnének hozzájárulni a társadalom idősbarát szemléletének erősítéséhez is.

„A Kovács K. Zoltán Idősek Köre kiemelt céljának tekinti, hogy szerepet vállaljon az idős emberek érdekeinek és véleményének a politikai döntéshozatal legmagasabb szintre történő eljuttatásában” – olvasható a dokumentumban.

Kovács Károly Zoltán Magyaróváron született 1924-ben, agrármérnök, újságíró volt. A Barankovics István vezette Demokrata Néppárt képviselőjeként az 1947-es Országgyűlés legfiatalabb tagja. Kiállt a földreform mellett, ugyanakkor támadta a Magyar Kommunista Párt erőszakos és megfélemlítő politikáját. 1949-ben a várható letartóztatás elől Bajorországba menekült, és 1951-től a Szabad Európa Rádió magyar szerkesztőségének tagja volt. Az ötvenes évektől részt vett a Békés Gellért nevével fémjelzett római Katolikus Szemle szerkesztésében, számos cikke jelent meg a folyóiratban, 1992 és 1997 között főmunkatársa volt. Az emigráns magyarság közéletének befolyásos szervezőjeként a hatvanas évek elejétől részt vett a Katolikus Magyar Értelmiségi Mozgalom – Pax Romana munkájában. Már 1989-től részt vállalt a hazai kereszténydemokrácia újjászervezésében; 1993-ban hazatelepült. A Barankovics Alapítvány elnöke, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem szociológia tanszékének meghívott előadója volt, a Táncsics Mihály-díj kitüntetettje és a Köztársasági Elnök Érdemérmének birtokosa. 2008-ban hunyt el.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 15:06, péntek | Belföld

Nagy Márton: önfenntartó társasággá kell válnia a Magyar Postának

A kormány azt várja a Magyar Posta Zrt.-től, hogy legyen önfenntartó, folytassa a zöld és digitális átállást, szolgáltatásait pedig továbbra is biztosítsa mindenki számára lakóhelytől függetlenül

2024. Április 19. 14:58, péntek | Belföld

KSH: Drágább az üzemanyag Magyarországon a környező országok átlagánál

Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 640, míg a régiós országokban 620 forint volt.

2024. Április 19. 07:22, péntek | Belföld

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok.

2024. Április 18. 14:32, csütörtök | Belföld

Átadták a 33. számú főút 2x2 sávra bővített újabb szakaszát

Elkészült a 33. számú főút újabb szakasza, ezzel Debrecentől Látóképig 2x2 sávon közlekedhetnek a járművek - hangzott el az útszakasz csütörtöki átadó ünnepségén.