Hírek
2011. Augusztus 24. 13:21, szerda |
Helyi
Forrás: tatabanya.hu
Ügyfélbarát szolgáltatások a város honlapján
Az elmúlt időszakban megújultak a város kommunikációs felületei, s ennek a folyamatnak az a jelentősége, hogy az információk egyre több csatornán juthatnak el az emberekhez – hangsúlyozta Schmidt Csaba Tatabánya új honlapjának bemutatá
A polgármester kijelentette, hogy az információk eljuttatásán túl, várják a lakossági visszajelzéseket, melyek nagyban segíthetik a minél eredményesebb munkát.
Schmidt Csaba ismertette, hogy változások részeként az önkormányzat először létrehozta a Tatabányai Televíziót, amely napi adással, azon belül is, napi híradóval tudósít város eseményeiről. Megjegyezte, hogy a műsor megtekintése az új honlapon is lehetséges. Fontos lépésnek nevezte a „Mi Tatabányánk” című városi újság első számának megjelenését, amely 28 ezer ingyenes példányban jut el a város lakosságához. Az új portált a gyakorlatban mutatta be a sajtó megjelent képviselőinek, ennek során előnyként sorolta fel az áttekinthetőséget, az egyszerűen kezelhető menüpontokat. Kiemelte, hogy napjainkban már nem csak a fiatalok, de az idősebbek szívesen tájékozódnak az interneten. A polgármester kitért arra is, hogy az új honlap olyan ügyfélbarát szolgáltatásokat nyújt, amelyek konkrét segítséget adnak a tatabányaiaknak ügyeik intézéséhez. Schmidt Csaba szólt arról is, hogy a weboldalnak nagy szerepe van a város gazdaságfejlesztési törekvéseinek támogatásában, hiszen olyan információkat és elérhetőségeket biztosít, amelyek révén egy lehetséges letelepülni szándékozó beruházó megteheti az első lépéseket tervei valóra váltásához. A polgármester elmondta, hogy világhálón keresztül érdeklődők sok mindent megtudhatnak arról, hogy miért érdemes tényleges ellátogatniuk a térség egyik legdinamikusabban fejlődő településére, ahol a természeti környezet és kulturális rendezvények is sokszínű programot kínálnak.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
