Városlista
2024. augusztus 4, vasárnap - Domonkos

Hírek

2012. December 01. 05:00, szombat | Belföld
Forrás: mno.hu

Gyurcsány és Bajnai csillagászati összegekért kapott tanácsokat

Gyurcsány és Bajnai csillagászati összegekért kapott tanácsokat

A Gyurcsány- és Bajnai-kormányok több mint ötszörösét fordították tanácsadásra, mint az Orbán-kabinet a teljes második ciklus során tervezi.

A Miniszterelnökség által nyilvánosságra hozott adatsor ráadásul különböző okok miatt hiányos: Gyurcsányék 16,8 milliárdos keretében nincs benne a médiafigyelésre, jogi tanácsadásra és hirdetésekre elköltött összeg.

A Hvg.hu azt követően kérte ki a Miniszterelnökségtől a 2006–10 közötti kormányzati tanácsadásra, ehhez kapcsolódó kutatásokra, tanulmányokra elköltött összegekről készült összesített kimutatást, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium idén októberben nyilvánosságra hozta, mennyit költött ugyanezen célokra a második Orbán-kabinet. A jelenlegi kormány tanácsadási és közvélemény-kutatási pályázatát tavaly ősszel a Századvég-csoport nyerte el. A portál úgy tudja, a szerződés alapján mintegy 3 milliárd forintos keretet használhat fel a Századvég, de a cég több közleményben is hangsúlyozta korábban, hogy az összeg a teljes négyéves ciklusra szól, ráadásul nem csupán a kormányzatnak, de a háttérintézményeinek is készítenek elemzéseket, felméréseket.

16,8 milliárd forintot költöttek tanácsadásra

A Miniszterelnökségtől a Hvg.huhoz eljuttatott adatok arról árulkodnak, hogy a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok a mostani kabinet által elköltött keret több mint ötszörösét folyósították tanácsadásra. A központi állami intézmények, minisztériumok és azok háttérintézményei a kikért dokumentáció alapján 16,8 milliárd forintot juttattak a szerződő cégeknek. Az összeg legnagyobb hányadát, 10 milliárd fölötti részt a stratégiai és tanulmánykészítési feladatok emésztették fel, 4 milliárdot a kommunikációs tanácsadás, de a közvélemény-kutatás – 2,4 milliárd – sem volt sokkal olcsóbb.

A dokumentációban ugyanakkor nem szerepelnek olyan tételek, mint a médiafigyelés, a hirdetések, a kommunikációs tanácsadás és a médiavásárlás, melyek tovább emelhetik a költségeket. A teljes összeget tovább hizlalhatják a szintén hiányzó jogi tanácsadásra elköltött összegek, és az állami cégek tanácsadásra és hasonló célokra fordított kiadásai is. Ezeket az tételeket azért nem tudta összesíteni a Miniszterelnökség, mert több olyan, a balliberális kormányok idején működő intézmény is akadt, melytől nem tudtak teljes ciklust lefedő adatsort kérni.

A Gyurcsány- és Bajnai-kabinet tanácsadásra fordított hatalmas összegei nem először kerülnek terítékre. Portálunk még nyáron készített interjút a Századvég Alapítvány elnökhelyettesével, aki elmondta: a balliberális kormányzatok évente mintegy 1,6 milliárd forintot költöttek csak a tanácsadói szerződésekre. A Miniszterelnöki Hivatal 2006–09 között a saját igényeire és közvélemény-kutatásra hozzávetőleg 1,2 milliárdot fordított. Szalay-Bobrovniczky Kristóf hozzátette: a Századvég kormányzattal megkötött szerződése olyan keretet ír elő, melyet csak komoly teljesítés és szigorú felügyelet mellett lehet felhasználni.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Augusztus 04. 09:31, vasárnap | Belföld

Felszentelték a kommunizmusban elárasztott Bözödújfalu újjáépített templomát Erdélyben

Bözödújfalu immár nemcsak a falurombolás, hanem a közösség kitartásának, összefogásának és újjászültésének jelképe is

2024. Augusztus 04. 09:27, vasárnap | Belföld

Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 31. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

2024. Augusztus 04. 09:24, vasárnap | Belföld

Szijjártó Péter: Brüsszelből intézhették a Magyarország elleni ukrán olajembargót

Brüsszelben nem tudják elviselni, hogy Magyarország, minden nyomásgyakorlás ellenére, nem hátrál

2024. Augusztus 03. 09:02, szombat | Belföld

Változik több térségben a Volánbusz menetrendje augusztus 17-től

Több térségben menetrendi módosítások lépnek életbe augusztus 17-től a Volánbusznál - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.