Hírek
2018. Január 18. 15:53, csütörtök |
Külföld
Forrás: Bajnok Artúr, az MTI tudósítója jelenti:
Halálos áldozatokat követelt az erős szél Belgiumban és Hollandiában
Legkevesebb három halálos áldozatot követelt és komoly közlekedési fennakadásokat okozott a viharos erejű szél csütörtökön Belgiumban és Hollandiában.
Belgiumban az eddigi információk szerint egy ember vesztette életét, miután a vihar kicsavart egy fát, amely rázuhant az áldozat autójára a fővárosban. Sérültekről több helyről is érkeztek hírek. Hollandiában két halottról tudni. A tűzoltóság és a mentőszolgálat telefonközpontja túlterhelt mindkét országban.
Délután fokozatosan újraindult a forgalom az amszterdami Schiphol repülőtéren, amelynek sajtószolgálata reggel arról számolt be, hogy minden csütörtöki járatot felfüggesztettek az akár 140 kilométeres sebességű széllökések miatt. A hatóságok azt kérték az utasoktól, hogy még indulás előtt ellenőrizzék, járatuk várhatóan rendben felszállhat-e.
A KLM holland nemzeti légitársaság már korábban bejelentette, hogy törli mintegy 220 csütörtöki járatát, miután a meteorológiai szolgálat kiadta a legmagasabb fokú riasztást az ország nagy részére.
A holland vasúttársaság leállította a vonatközlekedést az egész országban, és a közutakon is forgalmi káoszt okozott az extrém időjárás. Érkeztek hírek kisebb, személyi sérüléssel nem járó vasúti balesetekről is.
Helyi sajtójelentések szerint az erős szél Belgiumban is komoly károkat és közlekedési zavarokat okozott, a genti kikötőt ideiglenesen le is kellett zárni.
Az ország északi részén reggel elrendelték a második legmagasabb szintű riasztást. Brüsszelben számos parkot bezártak, illetve több vonalon is leállították a villamosközlekedést.
A szél országszerte fákat csavart ki, érkeztek jelentések letört ágakról, amelyek vezetékeket szakítottak le, épületeket és kerítéseket rongáltak meg, több helyen forgalmi akadályt okozva.
A Brüsszelt kiszolgáló Zaventem és Charleroi repülőtereken egyelőre jórészt zavartalan a forgalom.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 27. 15:00, hétfő | Külföld
Több fegyverrel szerelte fel magát az a férfi, aki a Donald Trump részvételével tartott díszvacsora helyszínén nyitott tüzet
Több fegyverrel szerelte fel magát az a férfi, aki a Donald Trump elnök részvételével tartott díszvacsora helyszínén tüzet nyitott szombaton egy washingtoni szálloda bálterménél.
2026. Április 26. 12:00, vasárnap | Külföld
Több fegyverrel szerelte fel magát az a férfi, aki a Donald Trump részvételével tartott díszvacsora helyszínén nyitott tüzet
Több fegyverrel szerelte fel magát az a férfi, aki a Donald Trump elnök részvételével tartott díszvacsora helyszínén tüzet nyitott szombaton egy washingtoni szálloda bálterménél.
2026. Április 25. 15:00, szombat | Külföld
Iráni konfliktus - Amerikai őrizetben marad a két lefoglalt iráni olajszállító tanker
Amerikai őrizetben marad a héten az Indiai-óceánon lefoglalt két iráni olajszállító tanker és legénysége - közölte az amerikai hadsereg egyesített vezérkarának főnöke pénteken a Pentagon washingtoni sajtótájékoztatóján.
2026. Április 25. 12:00, szombat | Külföld
Ursula von der Leyen: a közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az EU számára
Az 54 napja tartó közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az Európai Unió számára - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken.
