Hírek
2013. Február 13. 14:18, szerda |
Kék hírek
Forrás: MTI
Harmadszor kezdődik el a gyermeke megölésének megkísérlésével vádolt nő pere Győrben
![Harmadszor kezdődik el a gyermeke megölésének megkísérlésével vádolt nő pere Győrben](/external/image_cache/d/2/8/d28ed2e03c96d43eea6fa374fe36ebfc.jpg)
Harmadszor kezdődik el pénteken annak a nőnek a büntetőpere a Győri Törvényszéken, aki a vád szerint öngyilkossági kísérlete során gyermekét is magával akarta rántani a halálba.
Az asszonyt kétszer már felmentették első fokon az ügyben, de ezeket a döntéseket később a táblabíróság hatályon kívül helyezte, és új eljárást rendelt el az ügyben.
Az első fokú eljárás során mindkétszer arra az álláspontra helyezkedett a bíróság, hogy ha a nő azzal a szándékkal is hajtott Győr közeléből a Bakonyba, hogy ott halálos balesetet idéz elő, kioltva maga és gyermeke életét, később letett erről a szándékáról, hazafelé tartva pedig egyszerű közlekedési balesetet szenvedett 2007-ben.
A Győri Ítélőtábla tavaly novemberi, második hatályon kívül helyező végzése szerint a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság felmentő határozatában indoklási kötelezettségének részben nem tett eleget, ezért új eljárásra utasította azt.
A másodfokon eljáró bíróság annak vizsgálatát is hiányolta, hogy miért térnek el egymástól gyökeresen az asszony öngyilkossági szándékával kapcsolatban 2008 februárja előtt és után tett kijelentései, például arról, hogy meg akarta-e ölni az autóban - gyerekülésben, bekötve - ülő gyermekét.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Augusztus 05. 07:57, hétfő | Kék hírek
Sophos: tavaly minden ötödik magyar vállalatot megtámadtak zsarolóprogrammal
Az adathalászat volt a magyar vállalatok elleni zsarolóvírus-támadások leggyakoribb forrása 2023-ban; tavaly minden ötödik magyar vállalatot megtámadtak zsarolóprogrammal
2024. Augusztus 03. 09:01, szombat | Kék hírek
NAV: folytatódik a nyári ellenőrzés
2024. Augusztus 01. 07:55, csütörtök | Kék hírek
Négyszáznál több gyorshajtót fogtak a rendőrök az Árpád hídon két hét alatt
Több mint 400 gyorshajtót fogtak a rendőrök az Árpád hídon két hét alatt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.
2024. Augusztus 01. 07:52, csütörtök | Kék hírek
Keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol a NAV
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ismét keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol.