Hírek
2011. November 03. 10:44, csütörtök |
Helyi
Forrás: MTI
Hasonmásokat alkalmazó banki csalókat ítéltek el Tatabányán
![Hasonmásokat alkalmazó banki csalókat ítéltek el Tatabányán](/external/image_cache/2/9/4/2945ff943cd562b2e32937dc5750517c.jpg)
Nem jogerősen börtönbüntetésre ítélt a KEM Bíróság szerdán egy elkövetői csoportot, amely a károsultak iratait megszerezve, a tulajdonosokra hasonlító emberek közreműködésével leemelte a bankszámlájukon lévő pénzt.
A legsúlyosabb büntetést - 6 év 8 hónapot - a negyedrendű vádlott kapta.
A társaság a lebukásakor 120 millió forintot akart felvenni, de a banki alkalmazottak gyanúját felkeltette, hogy a kiemelt ügyfélnek számító nő "hasonmása" sorszámot húzott, parókát hordott, és kínai jellegű ruhát viselt - ismertette a tárgyalást vezető Széplaki László.
A bíró elmondta, hogy az elkövetők korábban a károsultnak nyereményként telefont adtak át, majd elkérték az okmányait, és helyettük hamis papírokat adtak vissza. Ezután a valódi iratokkal a nő mobilszolgáltatójától új kártyát kértek, így egy esetleges banki ellenőrzéskor a károsult számának hívásakor a "hasonmás" telefonja szólalt volna meg.
Az elkövetők szinte ugyanezzel a módszerrel két esetben sikerrel jártak, és csaknem 40 millió forint kárt okoztak. Az összeg magasabb is lehetett volna, mert lebukásuk idején az egyik, pénzkimentésre létrehozott számlán még találtak a csalásból származó összegeket - tette hozzá Széplaki László.
A bíró elsőfokú ítéletében a legsúlyosabb büntetést a negyedrendű vádlottra szabta ki, ugyanis a láncolat végén hozzá került a károsultak pénze. Őt 6 év 8 hónap börtönre és 54 millió forint vagyonelkobzásra ítélték.
Az ügynek összesen kilenc vádlottja volt, köztük hajléktalanok. A társaság lebukásánál a nagyvállalkozó nőt eljátszó asszonyt 2 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélték csalás kísérlete, többrendbeli közokirat és magánokirat hamisítás miatt.
Az ítélet nem jogerős, a vádlottak enyhítésért, illetve felmentésért fellebbeztek.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Június 25. 13:17, kedd | Helyi
ALVÓ SÉRTETTŐL LOPTAK AZ AUTÓPÁLYÁN
A tatabányai rendőrök tetten érték azt a két román férfit, akik egy pihenőben ismeretlen módon kinyitották egy alvó sértett gépkocsiját, és abból pénzt vittek el.
2024. Június 04. 04:00, kedd | Helyi
Átadta rozsdamentes gerendákat gyártó üzemét Tatabányán a Transport-Beton
Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. Tatabányán.
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.
2024. Július 17. 08:02, szerda | Bulvár
Több mint negyven magyarországi turista került kórházba ételmérgezési tünetekkel Romániában
Egy 44-tagú magyarországi turistacsoport, egy idegenvezető és két buszsofőr került kórházba Romániában ételmérgezési tünetekkel, miután herkulesfürdői szálláshelyükön ettek - közölte kedden az Adevarul hírportál.