Újabb kinccsel gazdagodott a magyar múzeumi hálózat. A Seuso-kincs után - amely a székesfehérvári kiállítás után a Nemzeti Múzeumban kap majd állandó helyet - a Herzog-kincsek is bemutatkoznak az intézmény gyűjteményében- tudatta az MNG.

Herzog Mór Lipót műgyűjteménye a 20. század első felének egyik legfontosabb hazai magángyűjteménye volt. A jól ismert festmények mellett jelentős mennyiségű iparművészeti tárgy, számos ötvösmű is része volt a gyűjteménynek. Az ötvösművek között volt egy fontos magyarországi és erdélyi tárgyegyüttest valamint nürnbergi, augsburgi, angol és orosz mesterek ezüsttárgyait illetve ékszereit.

A 19. század utolsó évtizedétől jöttek létre azok a magángyűjtemények, amelyek felszippantották a főúri, nemesi családok ekkor a műpiacra kerülő műtárgyait. Az 20. század első évtizedére már olyan fontos gyűjtői és gyűjteményei voltak az egykori magyarországi, erdélyi ötvösmunkáknak, mint az Andrássy-, a Kárász-, a Vigyázó vagy a Glück-gyűjtemény. Elsősorban mesterjeggyel is ellátott, sokszor feliratos-címeres alkotások kerültek e gyűjteményekbe, a hazai ötvösség jellegzetes típusai.

Herzog Mór ekkortól épülő ötvösgyűjteménye is ebbe a vonulatba sorolható. A két világháború közötti időszakban Andrássy Gézáé mellett Herzog Móré volt a hazai ötvösség legjelentősebb magánkollekciója az országban. A Herzog-gyűjtemény több emléke – főként éppen a most múzeumba került alkotások – már régóta ismert volt a szakma előtt, mivel láthatóak voltak az Iparművészeti Múzeum 1927-es nagy ezüstkiállításán és az 1931-es, Erdély művészetét bemutató tárlaton. A tudósok és gyűjtők azonban szinte már lemondtak róluk és azt hitték, elpusztultak.
Magyarországra való visszakerülésük így valóságos csodaszámba megy, még akkor is, ha csak a gyűjtemény egy töredéke került vissza és gazdagítja a magyar nemzeti értékeinket. Az egykori gyűjtemény magyarországi eredetű anyagának nagyobbik része kerül most a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményébe és – egyáltalán – közgyűjteménybe: a jeggyel is ellátott tárgyak többsége erdélyi ötvösök munkája. A jegy nélküli emlékek az analógiák, típusuk vagy éppen feliratuk alapján sorolhatók az erdélyi mesterek munkái közé. A 32 tárgy között döntő többségben vannak a különböző világi ezüstmunkák: poharak, kannák és serlegek. Ezeken kívül ékszerek és övek érkeztek a Nemzeti Múzeum gyűjteményébe.

Elsősorban a dél-erdélyi szász városok, Brassó és Nagyszeben mestereinek jegyeit találjuk az emlékeken. A talpas pohárnak nevezett, Erdélyben különösen kedvelt típus több példánya mellett igazi ritkaság is gyűjteményünkbe került. Apor István erdélyi kincstartó, a 17. századvégi Erdély egyik leggazdagabb emberének neve és címere díszíti azt a három poharat, mely egykor egy nagyobb készlet darabjai lehettek. Az egykor egybejáró poharak (vagyis egymásba illeszthető, egyre kisebbedő poharak sorozata) reprezentatív ötvösművek voltak: nem használatra, hanem tulajdonosuk társadalmi rangjának, gazdagságának jelzésére szolgáltak.

Az egykori Herzog-gyűjtemény talán legismertebb emléke az a különleges, elsőrendű kvalitású serleg, amelynek pohár-része (a cuppa) nautilus-házból készült. A 17. századi magyar kifejezéssel csigapohár felületét Jónás történetének jelenetei díszítik. A korábbi szakirodalom szerint alkotója az NK monogramos nagyszebeni mester. Az ötvösmű igazi ritkaság, a Nemzeti Múzeum gyűjteményében is hiánypótló darab.

A brassói Michael Schelling készítette azt a nagyméretű, zenélő angyalok alakjával díszített fedeles kannát, mely szintén jól ismert volt a szakemberek előtt. A 16. század végén kialakuló forma a 17. század folyamán is népszerű maradt az erdélyi ötvösségben.

Az ezüstművek mellett ékszerek is vannak az egykori Herzog-gyűjtemény tárgyai között. Így egy kitűnő állapotban fennmaradt forgó, vagyis toll-tok, a magyar szabású férfiviselet, a prémes süveg jellegzetes kiegészítője. A zománccal díszített forgó maga is stilizált tollat mintáz.

Az ékszerek között szerepel több 17. századi drágaköves, zománcdíszes függő és öv is. A fiait saját vérével tápláló pelikánt ábrázoló aranyfüggő és a Szent Györgyöt ábrázoló ékszer a 17. századi európai udvari viselet remeke.

Ezek az ötvösművek a szinte nyomtalanul eltűnt 20. századi magyarországi nagypolgári műgyűjtés kiemelkedő jelentőségű tárgyegyüttesei.