Hírek
2015. Január 27. 09:02, kedd | Helyi
Hetvenen az év első környei véradásán
Pontosan hetvenen vettek részt az idei év első környei véradásán, pénteken a Művelődési Házban
A donorok között ezúttal is akadtak debütálók, négy új név került fel a véradók listájára: Dobiová Miriama-é, Kelemen Attiláé, Nagy Józsefé és Vida Bálinté.
Mint Kissné Ágoston Éva véradó felelőstől megtudtuk, kétszeresen is irányított véradást tartottak: egy 24 esztendős ifjú környei hölgy és egy 62 éves, szintén helybéli férfi műtéti beavatkozásához gyűjtöttek vért, sikerrel.
Négy donort az immáron hagyományos, ízletes vendéglátás mellett ajándék is várt. A Vöröskereszt tavaly nyáron indított nyereményjátékot: a megye valamennyi önkéntes véradásának helyszínén őszig gyűjtötték a segítők neveit, a sorsolást novemberben tartották, s a környei nyerteseknek pénteken – úgymond – házhoz szállították a nyereményeiket. A „légy mérvadó – légy véradó” játék ajándékaként Oroszné Simon Mária porcelán kínáló tálat és Suzuki ajándékcsomagot, Golda Gábor Tupperware ajándékcsomagot, Beckl Gábor két palack exkluzív bort, Somlói Jánosné pedig egy hajsütővasat vehetett át.
Idén legközelebb április 23-án, majd július 22-én és október 27-én lesz véradás Környén.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 09. 09:44, péntek | Helyi
SZEMTANÚK JELENTKEZÉSÉT VÁRJUK
A Tatabányai Rendőrkapitányság 11010/1962/2025. bü. számon indított eljárást személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset gondatlan okozásának vétsége miatt.
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 17. 10:58, szerda | Helyi
E-CIGARETTA BUKTATTA LE
Elfogták azt a 32 éves tatabányai férfit, aki a lakásában kristályt árusított.
