Hírek
2015. November 16. 10:02, hétfő | Helyi
IFI OB-n Tar Sándor negyedszer is Magyar Bajnok
Nagykanizsa adott otthont az idei ifjúsági magyar bajnokságnak, amely az utánpótláskorúaknál a legközelebb áll a felnőtt mezőnyhöz.
Szakosztályunkat három fő képviselte: Szabó Bence, Tar Sándor, Johan Jenő.
Elsőként Szabó Bence 49 kb-ban a döntőbe jutásért a későbbi bajnokkal találkozott, aki már számos nemzetközi versenyt nyert mégis versenyzőnk méltó ellenfele tudott lenni, de a végén a rutinosabb, tapasztaltabb versenyző kezét emelték a magasba. Így Bence a dobogón bronzérmet vehetett át.
A következő mérkőzésen a Földi Imre Sport Ösztöndíjas Tar Sándor háromszoros
magyar bajnokként címvédőként lépett a kötelek közé, így tőle elvárt volt a bajnoki cím ismételt megszerzése, amit TKO-s és egyhangú pontozásokkal sikerült is elérnie. Így győzelmével negyedszer is megszerezte a magyar bajnoki címet. Ezzel kivívta a jogot a Lengyelországban megrendezésre kerülő Európa Bajnokságra. Sándor jelenleg már az EB színhelyén van, ahol edzőtáborban készül a megmérettetésre.
Johann Jenő 81 kg-ban lépett a kötelek közé, ahol ellenfele a későbbi magyar bajnok a Madárfészek Akadémiás Tallósi Péter várta, aki ellen a TSC versenyzője méltó ellenfélként ugyan, de mégis alulmaradt. Így a TSC versenyzője az 5. helyen végzett.
Bíróként Tatabánya színeit Babai Sándor képviselte.
Rózsa András vezetőedző elégedett volt a versenyzők teljesítményével és eredményeivel, továbbá bízik Tar Sándornak az EB-n való sikeres szereplésében.
Képen láthatók: Johann Jenő, Szabó Bence, Erdei Zsolt – Madár, Tar Sándor és Rózsa András.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 09. 09:44, péntek | Helyi
SZEMTANÚK JELENTKEZÉSÉT VÁRJUK
A Tatabányai Rendőrkapitányság 11010/1962/2025. bü. számon indított eljárást személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset gondatlan okozásának vétsége miatt.
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 17. 10:58, szerda | Helyi
E-CIGARETTA BUKTATTA LE
Elfogták azt a 32 éves tatabányai férfit, aki a lakásában kristályt árusított.
