Hírek
2013. Május 16. 05:00, csütörtök |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Így emelkedik a fogyatékkal élők támogatása
![Így emelkedik a fogyatékkal élők támogatása](/external/image_cache/1/d/8/1d86461d69005f3b09f8bdd5b2e42de6.jpg)
A jövőben nem a nyugdíjminimumhoz igazodik a fogyatékkal élők támogatása, amely jelenleg az öregségi nyugdíj legkisebb összegének 65, illetve 80 százaléka. A parlament hétfői döntése értelmében június elejétől 19.500 forintra, illetve 24 ezer forintra emelkedik a támogatás összege, amelyet a jövőben nem az öregségi nyugdíjhoz kötve állapítanak meg, hanem fix összeg lesz, ami minden évben a nyugdíjak mértékével együtt emelkedik – mondta Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
A változás majdnem 120 ezer embert érint. A szóvivő felhívta a figyelmet, hogy idén 5,2 százalékos nyugdíjemelés lesz, várhatóan 2,2 százalékos infláció mellett, így ez 3 százalékos reálérték-emelkedést jelent. Jelezte azt is: az Új Széchenyi Tervben 6 milliárd forintos pályázatot indítottak annak érdekében, hogy ezer fogyatékkal élő ember sokkal megfelelőbb környezetben élhessen.
Zsigó Róbert szavai szerint az akadálymentesítés terén súlyos elmaradások vannak, a kormány próbál előrelépni ezen a téren, mindent megtesz, hogy minél több közintézményt tudjanak megközelíteni a fogyatékkal élő emberek. Minderről a hirado.hu ad tájékoztatást.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Augusztus 11. 09:45, vasárnap | Belföld
Meteorológia: jövő péntekig újabb hőhullámra kell számítani, a hétvégén markáns hidegfront érkezhet
Jövő péntekig újabb hőhullámra kell számítani Magyarország döntő részén, majd a következő hétvégén markáns hidegfront érkezhet - derül ki a HungaroMet Zrt. szombat délutáni videójából.
2024. Augusztus 11. 09:43, vasárnap | Belföld
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 32. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2024. Augusztus 11. 09:40, vasárnap | Belföld
Gyopáros Alpár: a Magyar falu program fejlesztései a helyben maradást ösztönzik
2024. Augusztus 10. 09:34, szombat | Belföld
Másodfokú hőségriasztás lép életbe vasárnaptól
Másodfokú hőségriasztás lép életbe az ország egész területén vasárnaptól péntek éjfélig