Városlista
2024. július 31, szerda - Oszkár

Hírek

2014. Július 18. 17:43, péntek | Kék hírek
Forrás: MTI

Illegális filmfeltöltőkre csapott le a NAV

Illegális filmfeltöltőkre csapott le a NAV

Akár tíz évig terjedő szabadságvesztést is kaphatnak azok, akik több ezer, a szerzői jog védelme alá tartozó alkotást és számítógépes programot tettek hozzáférhetővé az interneten a jogtulajdonosok jóváhagyása nélkül; illegális tevékenységükre a múlt héten derítettek fényt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyugat-dunántúli pénzügyi nyomozói.

Az adóhatóság honlapján pénteken közzétett közlemény szerint egy balatonfüredi huszonhét éves nő és társai a gyanú szerint magyar és külföldi internetes portálokra illegálisan, szerzői jogdíj megfizetése nélkül töltöttek fel és tettek hozzáférhetővé filmeket, zenei albumokat, számítógépes programokat. Ezzel a forgalmazóknak, szerzőknek, alkotóknak előzetes számítások szerint több százmillió forintot meghaladó vagyoni hátrányt okoztak.
A pénzügyi nyomozók Balatonfüreden és Hódmezővásárhelyen rajtaütést hajtottak végre. A házkutatások során több mint 7000 gigabyte mennyiségben zároltak adatokat az elkövetők által bérelt szervereken. A biztosított adatállomány elemzése még folyamatban van, de az előzetes becslések alapján mintegy 3500 filmalkotás, számos zenei album és számítógépes szoftver vált ilyen módon illegálisan hozzáférhetővé.
Az elkövetőknek szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése miatt kell majd felelniük a bíróság előtt, a büntetés a különösen jelentős érték miatt akár tíz évig terjedő szabadságvesztés is lehet - írja közleményében a NAV.

Címkék: Pénzügy-adó

Ezek érdekelhetnek még

2024. Július 30. 07:59, kedd | Kék hírek

Közel tízezer hamis cipőt találtak a pénzügyőrök Bács-Kiskun vármegyében

Közel tízezer hamis cipőt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Bács-Kiskun vármegyében - tájékoztatta az adóhatóság hétfőn az MTI-t.

2024. Július 27. 06:00, szombat | Kék hírek

Lecsapott a rendőrség Kerepesen!

Hat kábítószer-fogyasztót és két -terjesztőt fogtak el szerdán Kerepesen a rendőrök - közölte hivatalos oldalán a rendőrség.

2024. Július 26. 09:25, péntek | Kék hírek

Mintegy 90 kilogramm drogot foglalt le a rendőrség, nyolc embert gyanúsítanak az ügyben

Mintegy 90 kilogramm marihuánát foglalt le a rendőrség az elmúlt hetekben, az ügycsoportnak eddig nyolc gyanúsítottja van - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) csütörtökön a police.hu oldalon.

2024. Július 25. 07:33, csütörtök | Kék hírek

Két ember meghalt egy vasúti átjáróban történt balesetben Szentesnél

Két ember meghalt egy vasúti átjáróban történt balesetben Szentes közelében szerda este - közölte Pere Csaba, a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI érdeklődésére.