Hírek
2011. Július 12. 08:38, kedd |
Helyi
Forrás: www.mti.hu
Ismét károkat okozott a földrengés

Oroszlányban és Várgesztesen is újabb repedések keletkeztek egyes épületeken.
Oroszlányban a hétfő reggeli földrengés miatt kisebb repedések jelentek meg néhány olyan épületen, amely a januári földrengésben is károsodott - mondta Takács Károly, a település polgármestere az MTI-nek a polgári védelmi szakemberekkel folytatott megbeszélés után; megrongálódott a várgesztesi templom is.Az intézmények működésében a földrengés nem okozott zavart, de felmérik az esetleges károkat. Néhány emeletes ház felsőbb szintjén kisebb tárgyak törtek össze - tette hozzá a városvezető, aki úgy ítélte meg, hogy egyelőre nem szükséges a helyi védelmi bizottság összehívása.
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézete korábban azt közölte, hogy a Richter-skála szerinti 3,7-es erősségű földrengés volt hétfő reggel 8 óra 6 perckor Oroszlánytól 15 kilométerre délkeletre. A rengést a lakosság nagyobb területen érzékelte.
Oroszlányt és térségét a legutóbb január végén rázta meg földrengés, akkor 4,7-es erősségű volt. Az akkori rengés csaknem ötven kilométeres körzetben érzékelhető volt. Senki sem sérült meg, de biztosítókhoz és a polgármesteri hivatalokhoz több mint háromezer bejelentés érkezett, a károk teljes összege meghaladhatta az egymilliárd forintot. Akkor Oroszlányban 220 káresetet jegyzőkönyveztek, a közeli Vértessomlón 107 épületben keletkeztek károk. Magyarországon 1985 óta nem volt olyan erejű földrengés, mint januárban abban a térségben.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Július 01. 07:00, kedd | Helyi
SOK VOLT A ROVÁSÁN
Engedély nélkül, a tulajdonos tudtán kívül más autójával hajtott egy férfi Esztergomban, aki ellen rablás miatt körözés volt érvényben.
2025. Június 04. 10:07, szerda | Helyi
ORSZÁGOS HATÁRRENDÉSZETI ÖSSZESÍTŐ
Az elmúlt nap eseményei számokban . A szolgálatot teljesítő rendőrök 2025. június 03-án 0 óra és 24 óra közötti időszakban összesen 35 határsértőt tartóztattak fel.