Hírek
2011. Június 27. 13:37, hétfő | Helyi
Ittas is volt, kábítószert is fogyasztott, majd balesetet szenvedett
Hivatalos személy elleni erőszak, közúti veszélyeztetés és járművezetés ittas vagy bódult állapotban bűncselekmények elkövetéséért kell felelnie annak a 28 éves tatabányai férfinak, akit hétfőn hajnalban állítottak elő a tatabán
Ha van védőszentjük az ittasan vezetőknek, akkor hétfőn hajnalban biztos „dolgozott”. A szerencsének köszönheti életét az a 28 éves férfi, aki kivonva magát a rendőri intézkedés alól balesetet szenvedett.
A férfit Tatabánya belterületén állították meg a rendőrök, miután nagy sebességgel közlekedett a városban. A sárberki összekötő úton érték utol a férfit, aki már autója mellett állva várta meg a vele szemben intézkedni kívánó rendőröket. Papírjait is előkészítette, jelezvén, hogy vele és autójával minden rendben. Egy dolgot felejtett csak el: ittasan vezette autóját és ez a leheletén is érezhető volt, ezért a Közrendvédelmi Osztály járőrei alkoholszondás vizsgálatnak vetették alá. Az eredmény pozitív volt, ezért a járőrök közölték vele, hogy további mintavétel céljából a Tatabányai Rendőrkapitányságra kísérik.
A férfi érezvén, hogy ég a talaj a lába alatt, egy hirtelen mozdulattal bepattant az autójába, majd padlógázt nyomva elszáguldott a helyszínről, elsodorva a vele szemben intézkedő rendőrt. Nem jutott messzire, áthaladva a négysávos kereszteződésen, személygépkocsijával az útpadkának hajtott.
30 métert repült, alig 10 centi távolságra egy jelzőtáblától és két fától, majd az autóval orral a földbe csapódott. A férfit a mentő kórházba szállította, a roncsokat pedig a tűzoltók szedték ki a 30 évesek parkjának bozótosából.
A férfi ellen hivatalos személy elleni erőszak, közúti veszélyeztetés és járművezetés ittas vagy bódult állapotban bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Tatabányai Nyomozó Ügyészség.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 09. 09:44, péntek | Helyi
SZEMTANÚK JELENTKEZÉSÉT VÁRJUK
A Tatabányai Rendőrkapitányság 11010/1962/2025. bü. számon indított eljárást személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset gondatlan okozásának vétsége miatt.
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 17. 10:58, szerda | Helyi
E-CIGARETTA BUKTATTA LE
Elfogták azt a 32 éves tatabányai férfit, aki a lakásában kristályt árusított.
