Városlista
2026. április 27, hétfő - Zita

Hírek

2018. Március 31. 08:05, szombat | Belföld
Forrás: police.hu

Ittasan okozott balesetet, majd elhagyta a helyszínt

Ittasan okozott balesetet, majd elhagyta a helyszínt

Három órán belül elfogták azt a kocsivezetőt a rendőrök, aki autójával elsodort egy segédmotorost Sellye közelében, majd segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt. Vádemelést javasolnak az egyenruhások.

Egy 32 éves sellyei férfi ellen segítségnyújtás elmulasztása bűntett, valamint járművezetés ittas állapotban vétség, 33 éves szintén sellyei társa ellen pedig segítségnyújtás elmulasztása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozott a Siklósi Rendőrkapitányság. A megalapozott gyanú szerint a 32 éves férfi tavaly október 19-én 12 óra 50 perckor személykocsival közlekedett az 5804-es úton, Sellye és Csányoszró között. A férfi autójával elsodort egy segédmotorost, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről. A rendőrök három órán belül beazonosították, majd lakásán elfogták a balesetet okozó férfit, akit 33 éves utasával együtt előállítottak és kihallgatták őket gyanúsítottként. A gépkocsivezetővel szemben felmerült az alkoholfogyasztás gyanúja, ezért őt a rendőrök előállították további mintavételre, amely során az orvos megállapította az alkoholos befolyásoltságot. A segédmotoros férfi a balesetben könnyebben megsérült.

A gyanúsítottak ügyében folytatott nyomozást a rendőrség a napokban befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.

Címkék: baleset, ittas, Sellye, siklós

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 27. 13:00, hétfő | Belföld

Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát

Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke nem veszi át az országos listán szerzett parlamenti mandátumát és nem indul pártja tisztújító kongresszusán sem. Ezt a politikus vasárnap tette közzé a Facebook-oldalán.

2026. Április 27. 11:00, hétfő | Belföld

Az eddiginél korábban lép életbe a MÁV csoport előszezoni menetrendje

A MÁV-csoport előszezoni menetrendje az idén minden eddiginél korábban, már május 1-jétől életbe lép - közölte a közlekedési vállalat vasárnap az MTI-vel.

2026. Április 27. 10:00, hétfő | Belföld

Jogszabály-módosítást kezdeményez az Országgyűlésnél a győri önkormányzat több káros anyag határértékének előírásában

Felterjesztési jogával élve jogszabály-módosításra sarkallja az Országgyűlést több ipari eredetű, egészségre káros anyag levegőterheltségi és felszín alatti vízi határértékének előírásában a győri közgyűlés

2026. Április 27. 09:00, hétfő | Belföld

Kapitány István: Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, versenyképes ötletekre építi

Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, az életképes és versenyképes ötletekre építi, mert ebben rejlik a hosszú távú és fenntartható siker titka