Hírek
2015. Április 08. 08:53, szerda | Helyi
Játszótér felújítások
Jó ütemben haladnak a játszótér felújítások Tatabányán. 2015-ben a már létrejött fejlesztések összértéke bruttó 25.300.000 Ft, amiből új játékok kihelyezésére, parkosításra, és a meglévő eszközök biztonságosabbá tételére nyílt lehetőség.
Az új játékok kiválasztásánál figyelembe vették a biztonságtechnikai előírások mellett azt is, hogy az eszközök tartós, időtálló anyagokból készüljenek. Így azok kevesebb karbantartás mellett is megőrzik minőségüket.
A Piac tér 1. játszóterén mérleghintát és csúszdás mászókát helyeztek el, a már meglévő homokozóban kicserélték a homokot, és fa ülőszegéllyel vették körül. A régi hinta alatti területet ütéscsillapító burkolattal és új szegéllyel látták el, valamint homokkal töltötték fel a meglévő csúszda alatti területet is.
Két új rugós játékkal, egy csúszdával és egy kétüléses hintával gazdagodott a Piac tér 2. A régi homokozó tartalmát itt is kicserélték, és ülőszegéllyel látták el.
A Koós Károly utca 37-41. környékén élő gyermekek már egy új körhintának és egy házikónak örülhetnek, és a területen álló 5 db padot is felújították. A korábban elhelyezett eszközök alatti burkolatot kicserélték, továbbá itt is megújult a homokozó.
Egy többfunkciós csúszdás eszközt helyeztek el Vadász út 52-54. játszóterén is, ezt főként a nagyobb gyermekek tudják kihasználni.
A Gál István lakótelep 217-218-hoz játékházikót és új csúszdát telepítettek.
A Hadsereg utca végén található területet az út felől kerítéssel látták el, a gyermekek biztonsága érdekében. Itt már egy kétüléses hinta, új mászóvár, és két rugós játék várja a kicsiket. A sövénytelepítés mellett az eredeti padok felújítása is megtörtént.
A város több részén terveznek még játszótér felújításokat, a Bánhidai lakótelep 311-hez egy kisebb csúszdás eszközt, hintával, rugókkal felszerelt játékot a felsőgallai futballpályára.
A tervek szerint a Kertvárosi Általános Iskola és a Garibaldi utca területén helyeznek el új eszközöket, valamint a dózsakerti „Örökmozgó” játszótér is bővülhet.
Ezekre a beruházásokra bruttó 27 millió forint áll városunk rendelkezésére még az idei évben.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
