Ez azért is meglepő volt, mivel több kijelentés is elhangzott már azzal kapcsolatban, hogy a kormányzat nem tervez további adósmentős intézkedéseket.

Már most szeretnénk felhívni az Igazságügyi Tárca vezetőjének figyelmét arra, hogy az esetleges ötletekhez mindenképpen kérjék ki az érdekvédelmi szervezetek álláspontját is, mivel a gyakorlat bebizonyította, hogy az eddigi intézkedések eléggé felemásra sikeredtek és sok esetben még több kárt okoztak a hiteleseknek, mint amennyi hasznot hoztak.

Röviden tekintsük át az eddigi legfőbb intézkedéseket.

Kilakoltatási moratórium 2010-2011: A szándék nemes volt, az eredmény borzalmas. A bedőlt hitelesek nyertek másfél évet azzal, hogy nem tették ki őket az utcára. A tartozások viszont nem lettek befagyasztva, ezek külön életet éltek. Időközben az eszméletlen magas késedelmi kamatok hatására a tartozások a duplájára emelkedtek, és az esetek többségében már jóval meghaladták az ingatlanok értékét. A végrehajtások újbóli beindulása után az árverés után fennmaradt tartozás az adósokat a bank „adósrabszolgájává” tette, hiszen a fennmaradt tartozást életük végéig sem fogják kifizetni.

A kilakoltatási kvótának ugyanez az eredménye. Az évekig elhúzódó végrehajtási eljárások következményeként az eredetileg jónak induló adósmentős intézkedés pont az ellenkező eredményt érte el, mint amire számítottak. Ez a végeredmény egyszerű matematikai számítással kiszámítható lett volna.

Forintosítás (a tartósan bedőlt hitelek Ft-ra váltása): Annak ellenére, hogy az állam a tartozás 25 %-át elengedte, az akkori átváltási árfolyamok hatására a Ft-ra váltás után az ügyfél tartozása még magasabb lett, mint előtte. A bank könnyedén kivédte veszteségét, kiemelkedően magas kamatot számított fel a forintosított hitelek után. Csak a futamidő jelentős megemelésével vált lehetővé, hogy az adós tovább tudja fizetni hitelét. Összességében még nehezebb helyzetbe került, mint előtte volt.

Végtörlesztés: Ez nyilván csak a vastag pénztárcájú hiteleseknek kedvezett. Ők olcsón megszabadultak hiteleiktől. Voltak, akik ugyanezt Ft-hitellel oldották meg, itt a bank gondoskodott róla, hogy a magas kamatokkal veszteségeit kiküszöbölje.

Árfolyamrögzítés: Az egyetlen olyan intézkedés, amely némi hasznot hoz a még fizető ügyfelek részére. A gyűjtőszámla kamatrészének elengedése némi előnyt jelent, de csak azoknak, akik a megtakarítást felhalmozásra használják fel, amelyből majd eltörlesztetik a gyűjtőszámlán felgyülemlett összeget. Aki ezt nem tudja megtenni, annak a hitele várhatóan be fog dőlni.

Nemzeti Eszközkezelő: Első sorban a bankoknak használ, hiszen az Eszközkezelőbe csak a bank számára értékesíthetetlen ingatlanok kerülnek kiengedésre. Rosszul meghatározott célcsoport, a feltételrendszer komoly hiányosságai és a bedőlt hitelekhez viszonyított alacsony száma miatt csak tüneti kezelésre alkalmas.

Az ócsai Oncsa-telep: Megmutatta, hogy mi az, amit nem szabad tenni, illetve hogyan lehet értékes forrásokat feleslegesen elherdálni.

Banki adósmentős intézkedések: Még nem hallottam olyan adósmentős banki intézkedésről, amely megoldotta volna az ügyfél problémáját, hiszen a könnyítés alatt ki nem fizetett kamatok és díjak felhalmozódása az esetek 95 %-ában bedöntötte a hiteleket.

Összességében az eddigi adósmentős intézkedések csak tovább mélyítették a válságot és akik bedőltek, azokat még nehezebb helyzetbe sodorta.

Nagy várakozással tekintünk az Igazságügyi Miniszter szerződésekkel kapcsolatos elképzeléseire. Ez minden bizonnyal csak egy nagyon korlátozott hatású intézkedés lehet, hiszen ha bármit tesz a devizahitelesek ügyében, az a banknak csak „veszteséget” fog okozni.

Ha a szerződések semmisségét kimondanák, akkor felül kellene vizsgálni a banki különadóval kapcsolatos elképzeléseket, de ennek igen kicsi a valószínűsége.

Természetesen már évekkel ezelőtt meg kellett volna tenni a szerződések felülvizsgálatát. Itt elsősorban arra kell koncentrálni, hogy mi volt a szerződő felek akarata. Ha az ügyfelek valóban megismerhették volna a szerződések részleteit, azokat valóban tudták volna értelmezni és valóban tisztában lettek volna a jogkövetkezményekkel, akkor ma tizedannyi élő szerződés sem lenne az országban, mint amennyi van – hiszen nem kerültek volna aláírásra.

Az ügyfelek úgy gondolták, hogy a fedezet értékéig felelnek a tartozásukért, de arra nem számítottak, hogy a következmény teljes vagyonvesztés, sőt életük végéig tartó fizetési kötelezettség lehet. A szerződésbe történő beavatkozás legnagyobb veszélyének azt tartjuk, hogy csak néhány olyan – az adós számára nem előnyös – szerződési feltételt legalizálnak, amely majd bezárja az ügyfél előtt a peres eljárás lehetőségét.

Néhány javaslatunk azért van az Igazságügyi Miniszter számára:
Határozzák meg a felek kockázatának mértékét és felső határát, a kockázatokat osszák el a két fél között. Jelen pillanatban a bank korlátlanul változtathatja a szerződéseket, az ügyfél pedig csak tudomásul veheti. Elméletileg még annak sincs akadálya, hogy egy esetleges újabb gazdasági válság hatására ezek a kockázatok az ügyfél számára még a jelenleginél is magasabb szintet érjenek el.
Meg kellene vizsgálni azt is, hogy a tartozások fedezethez és tőkéhez viszonyított aránya milyen mértékben növekedhet.
Katasztrófa lenne, ha a kormányzat elzárná a szerződés teljes semmisségének kimondásának lehetőségét. Ez fokozottan érvényes a gépjárműhitelekre, ahol az ügyfelek már kifizették a gépjármú vételárát tisztességes kamattal együtt. Ebben az esetben a hitel újraszámolása azt jelentené, hogy nem áll fenn további fizetési kötelezettség.
Szerződésen kívüli intézkedésként lehetővé kellene tenni, hogy a bebukott és KHR-listás ügyfelek forráshoz jussanak kisebb, szerényebb mértékű ingatlanok megvásárlásához. Lehet ugyan, hogy valaki pl. 150 ezer Ft-ot nem tud a mostani törlesztésre kifizetni, de egy szerényebb ingatlan (amellyel tele van az ország) részleteinek kifizetésére még lenne lehetősége. Egy ilyen típusú hitelre már volt ígéret, de bevezetése azóta is várat magára.
Legfőképpen azt kellene megvizsgálni, hogy létrejöhetett-e egy olyan szerződési környezet, amely az ügyfeleket életük végéig anyagi függőségben tartja. Az emberek külföldre szökésének egyik oka, hogy tartozásaik behajtása elől külföldre menekülnek – és ez a tendencia egyre jobban erősödni fog.

Szeretnénk hinni, hogy az Igazságügyi Miniszter nem azért tesz majd valamit, mert érzi, hogy valamit tenni kellene, hanem hogy az valóban megoldás legyen ebben a zavaros jogszabályi környezetben.
Ideje lenne már a pénzügyi fogyasztók részére megkonstruálni egy egységes fogyasztóvédelmi törvényt, hiszen a mostani 17 különböző törvényben és jogszabályban van megállapítva.
Sürgős intézkedésre van szükség annak érdekében is, hogy végrehajtási költségek elviselhető mértékűek legyenek.

Az érdekvédelmi szervezetek várják az Igazságügyi Tárca megkeresését, mert valódi eredményt csak együttesen lehet elérni.