Városlista
2024. augusztus 3, szombat - Hermina

Hírek

2014. Szeptember 10. 11:32, szerda | Kék hírek
Forrás: MTI

Jogerősen enyhítették az élettársát megfojtó férfi büntetését

Jogerősen enyhítették az élettársát megfojtó férfi büntetését

A Pécsi Ítélőtábla tizenötről tizenhárom évre enyhítette szerdán jogerősen annak a férfinak a börtönbüntetését, aki 2012-ben megfojtotta élettársát a Somogy megyei Szentbalázs községben.

A most huszonhárom éves Csonka Lajos 2011-ben ismerkedett meg a nála huszonkét évvel idősebb nővel, de a viszony a férfi féltékenysége és a sértett italozó életmódja miatt problémás volt.
A pár 2012. október 28-án szinte egész nap veszekedett, ennek a férfi azzal vetett véget, hogy megütötte, majd kötéllel megfojtotta élettársát. A gyilkos a holttestet a kerti WC gödrébe dobta, az illemhelyiséget pedig ledöntötte.
Csonka Lajos azért, hogy tettét leplezze, élettársa testvérének azt mondta: a nő elhagyta őt és ismeretlen helyre távozott. Egyúttal a rendőrségen is jelezte a nő eltűnését.
A bűncselekményre 2013 tavaszán derült fény, amikor a férfi beismerő vallomást tett egy az élettárs keresésével összefüggésben végzett poligráfos vizsgálat után.
A táblabíróság Makai Lajos vezette tanácsa megalapozottnak találta az ügyben korábban eljáró Kaposvári Törvényszék döntését és Csonka Lajost emberölés, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés miatt marasztalta el. Utóbbit azzal követte el, hogy engedély nélkül puskát és lőszereket tartott otthonában.
Az ítélőtábla azért látott lehetőséget a Csonka Lajosra kiszabott szabadságvesztés időtartamának csökkentésére, mert értékelése szerint az emberölés alapesetét követte el, tette nem indokolja a középmértéket meghaladó büntetés kiszabását. A férfi a büntetés kétharmad részének letöltése után feltételesen szabadságra bocsátható.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Augusztus 03. 09:01, szombat | Kék hírek

NAV: folytatódik a nyári ellenőrzés

2024. Augusztus 01. 07:55, csütörtök | Kék hírek

Négyszáznál több gyorshajtót fogtak a rendőrök az Árpád hídon két hét alatt

Több mint 400 gyorshajtót fogtak a rendőrök az Árpád hídon két hét alatt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.

2024. Augusztus 01. 07:52, csütörtök | Kék hírek

Keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ismét keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol.

2024. Július 30. 07:59, kedd | Kék hírek

Közel tízezer hamis cipőt találtak a pénzügyőrök Bács-Kiskun vármegyében

Közel tízezer hamis cipőt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Bács-Kiskun vármegyében - tájékoztatta az adóhatóság hétfőn az MTI-t.