Hírek
2023. Május 18. 06:00, csütörtök |
Kék hírek
Forrás: mti
Jogerősen húsz év fegyházra ítélték a VV Fanni-ügy vádlottját

Jogerősen húsz év fegyházbüntetésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla a VV Fanniként ismertté vált Novozánszki Fanni meggyilkolásával vádolt B. Lászlót szerdán.
A táblabíróság a honlapján azt írta, megváltoztatták a Fővárosi Törvényszék tavaly júliusi elsőfokú ítéletét, és az életfogytig tartó szabadságvesztés helyett 20 év fegyházbüntetésre ítélte a férfit azzal, hogy a büntetés kétharmadának letöltését követően bocsátható feltételes szabadságra.
Az ítélet szerint a férfi 2017 őszén, miután megtudta, hogy a nő a megtakarított pénzét a lakásában tartja, elhatározta, hogy akár erőszakos úton is megszerzi tőle. A nővel találkozót beszélt meg, ezt megelőzően mobiltelefonján a "bódító szer, bódító szerek" kifejezésekre keresett rá.
Az esti órákban, a férfi a nőt a lakásban bántalmazta, aminek következtében a nő meghalt. Szembesülve tettével, a férfi elhatározta, hogy azt a látszatot fogja kelteni, hogy a nő elutazott.
Személyi okmányait magához vette, a szekrényből kivette a sértett néhány ruhadarabját, és azokat a nő bőröndjébe tette, majd lakáskulcsát is magához vette. A nő dolgait a használatában lévő bérelt autóba tette; a lakóház mélygarázsában a férfi a holttestet előbb a garázsban parkoló gépkocsi hátsó ülésére helyezte, majd összekötözte és a csomagtartóba tette. Ezután felvett egy utast, és Siófokra ment. Utasa kiszállása után bérelt lakására hajtott, az elhozott bőröndöket felvitte, a holttestet pedig a csomagtartóban hagyta.
Másnap reggel a vádlott Szalkszetmártonra a régi kompátkelőhöz hajtott és a holttestet a Dunába dobta. A délutáni órákban rövid időre visszatért a sértett lakására, másnap pedig a nő ingóságait ismeretlen helyszínen eldobta.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az ügyészség súlyosításért, a vádlott és védője felmentésért, illetve hatályon kívül helyezésért fellebbezett - emlékeztet közleményében az ítélőtábla.
A Fővárosi Ítélőtábla, az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást némileg kiegészítve, helyesbítve szintén azt állapította meg, hogy a nő 2017. november 20-án az esti órákban meghalt, halálát pedig B. László okozta.
Az ítélőtábla szerint a bizonyítékokból kétséget kizáróan az következik, hogy a nőt a vádlott ölte meg, és a törvényszék helyesen minősítette a cselekményt nyereségvágyból elkövetett emberölésnek.
A táblabíróság azonban túlzottan súlyosnak találta az életfogytig tartó szabadságvesztést, és elsősorban a vádlott büntetlen előéletére tekintettel a kiszabható legmagasabb határozott tartamú fegyházbüntetésre ítélte a férfit.
Az ítélet jogerős - olvasható a Fővárosi Ítélőtábla közleményében.
Ezek érdekelhetnek még
2023. Június 08. 09:12, csütörtök | Kék hírek
Késsel támadt egy nő, saját alvó gyermekére
Emberölés kísérletével vádolnak egy nőt, aki késsel támadt alvó gyermekére.
2023. Június 07. 13:11, szerda | Kék hírek
Spanyolországban fogtak el egy győri drogtermesztőt
A 39 éves Ü. Péter ellen hazai, európai és nemzetközi elfogatóparancs is érvényben volt. A győri nyomozók keresték egy náluk folyamatban lévő büntetőeljárásban.
2023. Május 24. 09:49, szerda | Kék hírek
Két millió forintért rendelt Elf Bart a NAV
A NAV Győr-Moson-Sopron vármegyei adóellenőrei az egyik népszerű közösségi oldalon látták egy árus hirdetését, akinél nagy tételben lehetett Elf Bart vásárolni.
2023. Május 22. 10:50, hétfő | Kék hírek
Komplett fegyverarzenált találtak egy albán férfinál Röszkén
17 gépkarabélyt, kettő géppisztolyt, kettő pisztolyt, valamint tölténytárakat és lőszereket találtak egy albán férfinál a röszkei határátkelőhelyen - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője.