Hírek
2013. Április 15. 09:11, hétfő | Helyi sport
Jól halad Papp Károly felkészülése
A hétvégén rendezte meg Kecskeméten a Magyar Szenior Úszók Országos Szövetsége a III. Rövidpályás Nyílt Szenior Úszó Országos Bajnokságot
A versenyen a magyar úszók – köztük a tatabányai Papp Károly – mellett angol, román, szlovák, szerb, német versenyzők is rajtkőre álltak. A viadal során 35 egyesület 293 egyesületi versenyzője és a 33 egyéni induló a különböző versenyszámokban több mint 1200 alkalommal ugrott vízbe.
A 60 esztendős tatabányai úszó úgy érzi, hogy végül jól sikerült a bajnokság, hiszen transzplantált versenyzőként az egészségesek mezőnyében korcsoportjában 50 méter mellen negyedik, míg 100 méter mellen és 50 méter háton ötödik helyezést szerzett.
Papp Károly egyébként gőzerővel készül a nyári Dél-Afrikai Világjátékokra, hiszen, bár sokáig úgy tűnt, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság szervátültetettek részvételét egyetlen forinttal sem támogatja, végül elhárultak az akadályok, s mára hivatalosan is bizonyossá vált, hogy megyénkből a tatabányai sportoló, valamint az etei Kovács Anna (atlétika) és a tatai Szendi János (asztalitenisz, röplabda) képviselheti hazánkat Durban-ban a magyar válogatott tagjaként.
A 2010-es Dublini Európa Játékok arany-, ezüst- és bronzérmes, valamint a 2011-es Göteborgi Világjátékokon második és harmadik helyezéseket szerző versenyző tavaly Baján, majd kétszer Budapesten vette sikerrel gyors, hát és mellúszásban a kvalifikációs versenyek akadályait, s bízik benne, hogy Dél-Afrikából is érmekkel térhet haza. Ami – szinte hagyományszerűen – fejtörést okoz a 2008 óta új vesével élő férfi számára, az a szükséges anyagiak, hiszen bár a MOB-tól végül érkezik forrás a részvételhez, a sportolónak nagyjából további kétszázezer forintot kell előteremtenie a saját kiadásaihoz.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 21. 14:00, kedd | Belföld
OGY - Kedden elfogadhatja a parlament a Független Közmédia Testület alapító okiratát
Kedden már el is fogadhatja az Országgyűlés a Független Közmédia Testület alapító okiratát.
2026. Július 21. 14:00, kedd | Sport
El-selejtező - Török vagy lengyel ellenfél várhat a Ferencvárosra
Amennyiben a Ferencváros túljut a holland Twente együttesén, úgy a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének harmadik fordulójában török vagy lengyel ellenfél vár rá.
2026. Július 21. 13:00, kedd | Külföld
Az OTP bankot vesz a Baltikumban
Az OTP Bank megállapodást írt alá a balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja, a Luminor megvásárlásáról a Blackstone által kezelt magántőkealapokból álló konzorciummal, és a DNB Bankkal
2026. Július 21. 11:00, kedd | Életmód
Agrárkamara: a jégkármérséklő rendszer már narancssárga riasztás esetén is működésbe lép
Az Országos Jégkármérséklő Rendszert már a narancssárga riasztás esetén is bekapcsolják, hogy mérsékeljék a jégesők által okozott károkat a minisztérium kérésének megfelelően
