Hírek
2014. Augusztus 29. 09:13, péntek | Helyi
Jól látható gyalogátkelők
Tovább folytatódik a tavalyi év folyamán elindult, a gyalogátkelő helyek kiemelt jelzését szolgáló projekt városunkban.
A beruházás célja, hogy a zebrák kiegészítő piros színe felhívja a járművezetők figyelmét a gyalogosforgalomra és az átkelők védelmére – mondta el Schmidt Csaba polgármester a Szent István úton tartott sajtótájékoztatón, melyen részt vett Turainé John Katalin önkormányzati képviselő is.Schmidt Csaba kiemelte: a közlekedés biztonságosabbá tétele fontos feladat a városban. Az autósok biztonságát körforgalmas csomópontok, a biciklisekét kerékpárutak, míg a gyalogosokét megfelelően megvilágított, esetenként lámpás, illetve pirosan felfestett zebrák kiépítésével oldjunk meg. A piros zebracsíkok olyan hatást keltenek, mintha a felfestés kiemelkedne az aszfaltból. Ezzel a gyalogos-átkelőhely messziről észrevehető, és lassításra készteti az autósokat. A tavalyi évben hét átkelő átfestését már elvégezték a szakemberek, iskolakezdésig pedig további huszonegy zebra piros felfestése valósul meg a városban. A beruházás szinte minden városrészt érint, de kiemelt figyelmet fordítanak az óvodák, iskolák környékére, minden esetben a körzet önkormányzati képviselőivel egyeztetve – tette hozzá a városvezető. Schmidt Csaba elmondta: a gyalogátkelő helyek kiemelt jelzését szolgáló projekt keretében idén piros jelfestést kaptak a zebrák többek között eddig az Ótelep utcán az Óvárosi Iskolánál, az Árpád Gimnázium előtt, a Béla király körtér – Mártírok útja kereszteződésében, illetve a Szent István úton is. A felfestésekkel párhuzamosan elindult az átkelők kiemelt jelzése és megvilágítása, mely mind nappal, mind éjszaka fokozottan jelzi az átkelők helyét a közlekedők számára. Egyelőre két helyszínen történt meg az átépítés: az újvárosi Mártírok és Ifjúmunkás út kereszteződésében, és a bánhidai Kossuth Lajos utcában, a Szent Erzsébet óvoda közelében. Turainé John Katalin önkormányzati képviselőtől megtudtuk, Felsőgalla főútján, a Szent István úton két helyen – templom és az élelmiszerbolt előtt – is pirosra festik a zebrákat, itt ugyanis nagyon sok gyerek és időskorú közlekedik, így fontos az autósok figyelmének felhívása, az úttesten való átkelés biztonságosabbá tétele.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
