Hírek
2014. December 03. 10:04, szerda | Helyi
Jótékonysági gála a gyermekekért
Ez a példaértékű kezdeményezés évről évre bebizonyítja, mennyi jó ember van Tatabányán és az egész országban
Emelte ki köszöntőjében Schmidt Csaba polgármester a lakásotthonokban és nevelőszülőknél nevelkedő gyerekek számára rendezett gálán a Vértes Agorájában. Az ünnepségen részt vett Bencsik János országgyűlési képviselő, valamit Turainé John Katalin és Bereznai Csaba alpolgármester is.Amíg vannak ilyen jó emberek, mint az adománygyűjtést és a gálát szervező Segítő Jóbarátok, amíg szeretet költözik a gyerekek és felnőttek szívébe, addig lélekkel tudjuk megtölteni az ilyen nagy tereket is, mint az Agora színházterme – hangsúlyozta a polgármester. – Fontos, hogy a gálán részt vevő gyerekek tanuljanak a jótékonykodó felnőttektől, hogy évek múltán belőlük is jó emberek, segítő jóbarátok válhassanak – tette hozzá Schmidt Csaba. Bencsik János országgyűlési képviselő beszéde elején azt kérte a jelenlévőktől, gondolják végig, mit jelent számukra a „segítő jóbarátok” kifejezés. – Igazi jóbarát egy gyermekekkel foglalkozó intézményben az – mondta el –, aki jelen van, akiben meg lehet bízni és őszinte, hisz így alakul ki a bizalom, ami a legnehezebb pillanatokat is elviselhetővé teszi. Mi is ezért vagyunk most itt, és ezért vannak a Segítő Jóbarátok is, akik elhitték és elhitették, hogy adni sokkal jobb, mint elvenni, és megosztani is épp olyan jó, mint gyűjteni – fogalmazott Bencsik János. Kothencz János, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató főigazgatója kiemelte: az év minden napjának karácsonynak, adventnek kellene lennie, mert akkor odaadóbban, nagyobb szeretettel tudnák egymás felé fordulni. – A Segítő Jóbarátok példamutatása bizonyítja, hogy ezek a gyerekek érdemeiktől, teljesítményüktől függetlenül szerethetőek és elfogadhatóak. Most azért vagyunk itt, hogy ők is átéljék, tartoznak valahova, nincsenek egyedül – hangsúlyozta a főigazgató. A jótékonysági gálát immár harmadik alkalommal rendezték meg a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató, a Segítő Jóbarátok, a Ho-Máhr Trans Kft., a Vállalkozók Országos Szövetsége Komárom-Esztergom Megyei Szervezete és a DMV Bt. közös szervezésében, a lakásotthonokban és nevelőszülőknél nevelkedő gyerekek számára. A gyerekek az elmúlt napokban már megkapták az adományokat, a gála a fénypontja a hónapok óta tartó szervezőmunkának. A rendezvényen felléptek a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató által támogatott gyerekek, a Galambos Music Familie, a Felsőgallai Széchenyi István Általános Iskola tánccsoportja, a László Testvérek, a Talentum iskola artista növendékei, illetve a Népház Show Formációs Táncegyesület táncosai.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 09. 09:44, péntek | Helyi
SZEMTANÚK JELENTKEZÉSÉT VÁRJUK
A Tatabányai Rendőrkapitányság 11010/1962/2025. bü. számon indított eljárást személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset gondatlan okozásának vétsége miatt.
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 17. 10:58, szerda | Helyi
E-CIGARETTA BUKTATTA LE
Elfogták azt a 32 éves tatabányai férfit, aki a lakásában kristályt árusított.












