Környén első alkalommal 1997-ben rendeztek a kitelepítettekre emlékező ünnepséget.

Az 1947. augusztus 27-ei jogtalan kitelepítés Környét sem kímélte: 101 családot szállítottak el tehervagonokba zsúfolva Németországba. Emlékük előtt tisztelegve első alkalommal 1997-ben, az 50. évfordulón rendeztek megemlékező ünnepséget. A vasútállomás melletti, a tragédiára emlékeztető sínt, vasúti kocsi kerekét, és egy bőröndöt ábrázoló alkotás 2007-ben készült el a Német Nemzetiségi Önkormányzat és a helyhatóság együttműködésében. Azóta ott hajtanak fejet a leszármazottak és a volt honfitársak, ahonnan annak idején elszállították a családokat. A szombati ünnepségre Erl György is hazalátogatott, ő tízéves gyermekként élte át a borzalmakat.
A kitelepítés hatvankilencedik évfordulójára rendezett megemlékezés kezdeteként Horváth József helyettes plébános celebrált szentmisét a római katolikus templomban, majd a vasútállomás melletti emlékműnél Tirhold Kármen, a Német Nemzetiségi Önkormányzat Környe elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, s idézte fel az 1947. augusztus 27-ei környei eseményeket. Úgy, ahogy a faluban meséltek róla, s ahogy a nagyszüleitől is hallotta: borzasztó volt.. Körülzárták a falut, sem ki, sem be nem lehetett menni. Föl a kocsira!... és szanaszét volt minden. Az állatok bőgtek, éhesek voltak... Mondta a nagypapám, hogy egy jó barátját is kitelepítették. Az édesanyja a kapufélfát szorította, nem akarta elengedni: mindene ott van az égvilágon. Amit egy életen át megszerzett magának... – csuklott el az elnök hangja a fájdalmas múltidézéstől. A kitelepítés azért is bestiális dolog volt, mert a svábok nem úgy jöttek ide, hogy valakit leigáztak, elzavartak a földjéről. Őket hívták, hogy csináljanak valamit a semmiből. És amikor virágzóvá tették az adott települést, elzavarták őket: harminc kilóval fejenként... ennyi motyót vihettek.
A történelem sötét időszakának eseményének felelevenítését Beke László polgármester ünnepi beszédében folytatta: ezeknek az embereknek, akik verejtékükkel, munkájukkal addig csak adtak Magyarországnak, addig csak gyarapították hazájukat, szembesülniük kellett azzal, hogy rájuk nyomják a kollektív bűnösség elviselhetetlen és szörnyű bélyegét és fizetniük kell mindazért, amit el sem követtek. A mai megemlékezésnek talán az az egyik legfontosabb feladata, hogyha csak néhány percre is, de átérezzük a tragédiát, átérezzük az embertelenséget, átérezzük a megbocsáthatatlant – fogalmazott, s főhajtással emlékezett meg mindazokról, akik számára a kitelepítés nem csupán a történelem egy, hallomásból ismert eseménye, hanem a valóság volt: ami az otthonuk elvesztését, családjaik szétszakadását, életük keresztbetörését jelentette.
Az esemény az emlékműnél a kegyelet és tisztelet virágainak elhelyezésével folytatódott, majd a Közösségi és Tájházban a Német Nemzetiségi Hagyományőrző Gyermekcsoport és a Német Nemzetiségi Dalkör műsora után a résztvevők egyaránt felelevenítették a múlt szép és fájdalmas történéseit is.
Az ünnepségen jelenlévő Erl György annak idején Környe Fő utcáján élt családjával. A nyolcvan esztendős, Németországban élő férfi ma már nehezen birkózik meg a magyar szavakkal, a kitelepítést tíz évesen élte át. Ahogy felidézte, a rendőrök reggel 7 órakor jöttek, hogy pakolniuk kell. Gyerekként örült, hogy vonattal utazhatott, nem fogta fel teljesen, mi történik, de az öregek összeomlottak. Bátyja, aki a bányában dolgozott, és idős nagymamája maradhatott volna, de a család azt mondta: ha menni kell, mind megyünk. Így zsúfolódott két testvérével, szüleivel, nagymamájával a tehervagonba, melyben emlékei szerint nagyjából ötvenen lehettek: gyerekek, idősek egyaránt. A Környéről kitelepítettek nem egy településre kerültek. Őket az Érchegységbe vitték, az éhezés már-már elviselhetetlen volt: fekete kenyeret, répalevelet ettek, s volt, hogy éjjel krumplit loptak. Azon nem is gondolkodtak, hogy mi lesz velük, hazajöhetnek-e valaha. „Csak” élni akartak... Később elkezdte összeírni a faluból kitelepítettek neveit. A lista 500 fölé dagadt, de sajnos már nincs meg.
Az idős férfi pár évente hazajár, hiszen Bokodon élnek rokonai, s amikor teheti, Környére is ellátogat, szombaton a valamikori szülői házba is „bekéredzkedett” a Fő úton. Találkozott néhány egykori iskolatárssal, de – ahogy mondta – azt hitte, többel fog. Sokan elhunytak, sokukról pedig semmit sem tud. Ő maga pedig attól tart, hogy most jöhetett utoljára haza...

A Német Nemzetiségi Önkormányzat Környe jövőre, a kitelepítés 70. évfordulója alkalmából szeretne egy kiállítást szervezni régi képekből, emléktárgyakból. A képeket digitalizálás után visszaadják a tulajdonosának, természetesen nem az eredeti képeket kívánják kiállítani. Kérik, ha valaki rendelkezik korabeli fotókkal, és szívesen kölcsönadná, jelezze a következő elérhetőségek egyikén: Erl Péter 30/3529 733, Wéber István 30/2137 310, Tirhold Kármen 70/3891 308.