Hírek
2021. December 30. 17:09, csütörtök |
Kék hírek
Forrás: infovárosok/police.hu
Katalizátorokra szakosodott testvérpárt fogtak el

A szentendrei rendőrök elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki azt a 27 és 18 éves testvérpárt, akik a gyanú szerint több telephelyen, 10 parkoló jármű katalizátorát lopták el.
A bűncselekményekről sorra érkeztek a bejelentések a rendőrségre decemberben. A rendőrök aprólékos adatgyűjtése, és részletes tanúkihallgatásai meghozták a várt eredményt, azonosították a lopássorozattal összefüggésbe hozható elkövetőket december 27-én délelőtt célirányosan indultak elfogásukra – közölte a rendőrség.
A katalizátorlopások értelmi szerzője a 27 éves L. Tamás a rendőrök elől először a kocsijával próbált menekülni, majd háza előtt satufékezett, kipattant az autóból és felszaladt a padlásra. A rendőrök utána mentek, kis idő múlva a férfi leugrott és tovább szaporázta volna lépteit, azonban a lába megsérült, kórházba kellett vinni. Ellátását követően őrizetbe vették. Testvérét ez idő alatt már a kihallgatóhelységben faggatták a nyomozók.
Bűnlajstromuk vélhetően a nyomozás során tovább bővül, ugyanis egy, pomázi étteremből történt lopást is a számlájukra írtak a rendőrök, ahonnan edénynek, lemezek tűntek el. A 18 éves fiú mindenre kiterjedően beszélt az őt kihallgató nyomozónak, testvére nem tett vallomást.
A szabadlábon védekező L. Roland, valamint az azóta letartóztatott L. Tamás ellen lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Szentendrei Rendőrkapitányság.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Február 06. 07:41, csütörtök | Kék hírek
ORFK: bocsánatot kér a rendőrség a japán nő halála ügyében folytatott kommunikációja miatt
Bocsánatot kér a rendőrség a V. kerületi lakástűzzel összefüggésben meghalt japán nő ügyében folytatott kommunikációja miatt
2025. Február 04. 07:43, kedd | Kék hírek
Rasszista terrorcselekménnyel fenyegetőzött egy győri fiú, letartóztatták
A muszlim vallási közösség tagjai, a fekete etnikai származásúak, valamint az LMTBQ-emberek megölésével fenyegetőzött egy közösségi platformon egy 15 éves győri fiú, akinek a bíróság elrendelte a letartóztatását
2025. Február 03. 06:00, hétfő | Kék hírek
Féltékenységből autója után kötötte élettársát a férfi
A bántalmazás és a vonszolás következtében a nő súlyos sérüléseket szenvedett el.
2025. Február 03. 06:00, hétfő | Kék hírek
Rendőrre támadt karddal egy férfi
A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat a férfi ellen.