Hírek
2014. Április 15. 09:31, kedd | Helyi
Katasztrófavédelmi verseny a Csónakázó-tónál
Hiába a rossz idő, a versenykedven nem vetette vissza
Borús, szeles, esőre hajló időben zajlott az idei felmenő rendszerű katasztrófavédelmi ifjúsági verseny megyei fordulója. A tatabányai Csónakázó-tó mellé korcsoportonként nyolc-nyolc csapat gyűlt össze, hogy összemérje erejét és tudását a katasztrófavédelmet, szakterületeit és társszerveinek szakterületeit érintő feladatokban.
A gyerekeknek szükségük volt éles eszükre, ügyességükre és gyorsaságukra is a feladatok végrehajtásához. Először egy árvízi védekezési feladatnál kellett bizonyítaniuk, ahol buzgár bevédését mutatták be, majd sötétben tájékozódás volt a cél, ahol egy diákot másik társa irányított és a kijelölt területen belül tűzoltó technikai felszereléseket kellett megtalálni és felismeri különböző akadályok mellett. Kreativitásukat és találékonyságukat bizonyítandó, iparbiztonsági activity-vel is szembe néztek több-kevesebb sikerrel.
A Megyei Rendőr-főkapitányság és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egyéni pontozású állomása mellett a Magyar Vöröskereszt feladatai, mint a stabil oldalfekvés és a nyomókötés bemutatása beleszámítottak a verseny pontozásába.
Ebben az évben több új állomással is bővült a megyei forduló. Az egyik a Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület viharjelzésekkel kapcsolatos állomása volt, a másik pedig a Területi Tűzmegelőzési Bizottságé, ahol tűzvédelemmel, tűzmegelőzéssel kapcsolatos tesztet kellett kitölteniük a gyerekeknek. Az RSOE külön díjat is átadott az állomásán legjobban szereplő csapatoknak.
A verseny a cudar időjárás ellenére is jó hangulatban telt, a diákok a játékszabályokat betartva a balesetek elkerülését szem előtt tartva hajtottak végre minden feladatot.
Általános iskolában a helyezésekért járó jutalmakat és a résztvevő csapatoknak az emléklapokat Czomba Péter tű. ezredes, megyei igazgató adta át a csapatok képviselőinek és a kísérőknek.
Általános iskola kategóriában első helyen végzett a Kőkúti Általános Iskola, második lett a Tárkányi Általános Iskola, míg harmadik helyen a Dózsa György Általános iskola zárt.
A középiskolások díjait Czunyiné dr. Bertalan Judit kormánymegbízott adta át Czomba Péter tű. ezredessel közösen, kiemelve az ifjúság szerepét a megelőzésben, a biztonságos jövőben.
Középiskolás kategóriában az első helyet az Árpád Gimnázium csapata szerezte, szorosan követte őket második helyen a Tatai Református Gimnázium, míg a harmadik a Defenders vegyes csapat lett.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 09. 09:44, péntek | Helyi
SZEMTANÚK JELENTKEZÉSÉT VÁRJUK
A Tatabányai Rendőrkapitányság 11010/1962/2025. bü. számon indított eljárást személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset gondatlan okozásának vétsége miatt.
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 17. 10:58, szerda | Helyi
E-CIGARETTA BUKTATTA LE
Elfogták azt a 32 éves tatabányai férfit, aki a lakásában kristályt árusított.












