Hírek
2014. Augusztus 30. 00:00, szombat | Helyi
Kelták érkeznek Tatabányára
Korszakok és birodalmak határán címmel időszaki kiállítás nyílik a Tatabányai Múzeumban, mely a kelták Komárom-Esztergom megyei történetét állítja középpontba.
A különleges régészeti anyag közt találunk olyan műtárgyakat, melyeket most tekinthet meg először a közönség Magyarországon. A kiállítást Bencsik János, Tatabánya országgyűlési képviselője nyitja meg 2014. augusztus 29-én, 17 órakor.
A kiállítás Komárom-Esztergom megye területén előkerült vaskori leletanyagból válogat. Az ókori szerzők által keltának, gallnak, vagy galatának nevezett törzsek nyugat felől, a Duna vonalát követve érkeztek a térségbe. A régészeti terminus szerint La Téne kornak nevezett időszak, a késői vaskor a Kr.e. 5. század közepétől a római hódításig tartott. A falusias telepek mellett a késői vaskor utolsó szakaszában Esztergom-Várhegyről már erődített telepüket (oppidum) is ismerjük. A legkülönlegesebbek azonban a temetők. A korai időszak harcosainak végső nyughelyét tárták fel Hetényben (Chotin), a Duna bal partján. Ez a leletanyag még nem volt látható Magyarországon. A római hódítás nyomán tovább folyt az élet, a meghódolt őslakos előkelőket négykerekű kocsikon temették el. A múlt század elején Környén előkerült kocsisír anyagát sem láthatta még a közönség. A bemutatásra kerülő anyagot több múzeum (Magyar Nemzeti Múzeum, MNM Esztergomi Vármúzeuma, MNM Balassa Bálint Múzeuma, Kuny Domokos Múzeum, Duna Menti Múzeum és a Tatabányai Múzeum) gyűjteményéből válogatták össze. A kiállítás 2015. február 1-ig tekinthető meg a Tatabányai Múzeumban.
A kiállítás létrejöttét a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 09. 09:44, péntek | Helyi
SZEMTANÚK JELENTKEZÉSÉT VÁRJUK
A Tatabányai Rendőrkapitányság 11010/1962/2025. bü. számon indított eljárást személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset gondatlan okozásának vétsége miatt.
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 17. 10:58, szerda | Helyi
E-CIGARETTA BUKTATTA LE
Elfogták azt a 32 éves tatabányai férfit, aki a lakásában kristályt árusított.
