Hírek
2020. Május 30. 18:08, szombat |
Belföld
Forrás: mti - illusztráció: pixabay
Kerékpárosbarát címre pályázhatnak a munkahelyek és települések
Idén is meghirdetik a Kerékpárosbarát település és a Kerékpárosbarát munkahely pályázatokat
- közölte Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a szaktárca szombati közleménye szerint. Az államtitkár kiemelte: a kormány az elmúlt tíz évben is kiemelt figyelmet fordított a kerékpáros kultúra és infrastruktúra fejlesztésére.
"Fontosnak tartjuk a kerékpáros közlekedés támogatását, hiszen nemcsak környezetbarát, hanem az egészség megőrzéséhez is hozzájárulhat. A koronavírus-járvány pedig más előnyére is rámutatott: biciklin az ember kevésbé van kitéve a fertőzésveszélynek, könnyebb betartania a védőtávolságot. Sokan emiatt ültek kerékpárra az elmúlt hónapokban, és biztos, hogy sokan ki is tartanak majd új szokásuk mellett" - fejtette ki.
A pályázat részleteiről elmondta: négy kategóriában várják a munkahelyek és a települések jelentkezését is.
A multik, a nagyvállalatok, a kkv-k és a közintézmények külön-külön versenyeznek, ahogyan a városok, a nagyközségek és a községek is, a megyei jogú városok és fővárosi kerületek azonban egy csoportot alkotnak. A megmérettetést 2020-ban is a KTI Közlekedéstudományi Intézet szervezi, a honlapjukon keddtől minden szükséges információ elérhető lesz a pályázatok benyújtásához - fejtette ki, hozzátéve, hogy 2020. július 15-éig lehet leadni a jelentkezéseket.
Az államtitkár kitért arra is, hogy bár a Kerékpárosbarát település és a Kerékpárosbarát munkahely pályázat az előző évben elért eredmények elismeréséről szól, érdemes folyamatosan fejleszteni a bicikliseket támogató lehetőségeket.
"A világjárvány miatt arra számítunk, hogy sokan fognak a belföldi nyaralás mellett dönteni. A kerékpárosbarát fejlesztések nemcsak az ott élők kényelmét szolgálják, hanem a turisták számára is vonzóbbá tehetnek egy-egy települést" - fogalmazott Schanda Tamás.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 01. 07:09, szerda | Belföld
Hőség - Meteorológia: megdőlt az országos és a fővárosi hőmérsékleti rekord is kedden
Megdőlt az országos és a fővárosi abszolút maximum-hőmérsékleti rekord is kedden az előzetes adatok szerint - közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán.
2026. Július 01. 06:00, szerda | Belföld
Hőség - Magyar Péter: csak a legszükségesebb célokra használjuk a vezetékes ivóvizet!
Magyar Péter miniszterelnök kedd esti Facebook-üzenetében arra kért mindenkit, hogy a következő napokban csak a legszükségesebb célokra használja a vezetékes ivóvizet.
2026. Június 30. 14:00, kedd | Belföld
Vitézy Dávid: működik a vasúti és a buszközlekedés az országban
Alapvetően működik a vasúti közlekedés, és a buszközlekedés az országban, ugyanakkor zavarok, problémák ilyen hőmérsékleti viszonyok mellett, ilyen melegrekordok mellett sajnos vannak
2026. Június 30. 12:00, kedd | Belföld
Hankó Balázs: én és munkatársaim jóhiszeműen jártunk el a kulturális támogatások ügyében
Hankó Balázs fideszes képviselő, volt kulturális és innovációs miniszter szerint ő és munkatársai jóhiszeműen jártak el a kulturális támogatások ügyében. A politikus ezt hétfőn közölte az MTI-vel.
