Városlista
2026. január 12, hétfő - Ernő

Hírek

2017. Január 29. 00:00, vasárnap | Helyi

Kevesebben érkeztek, de nincs ok elégedetlenségre

Kevesebben érkeztek, de nincs ok elégedetlenségre

Bár időnként úgy tűnt, hogy sikerül elérni a tavalyi esztendő első környei véradásának résztvevői számát, végül nyolccal kevesebb, 47 név került Kissné Ágoston Éva listájára szerdán a Művelődési Házban. A véradófelelős azonban nem elégedetlen, hiszen javában tombol az influenza, a betegség sokakat tartott távol a véradástól.
Mindemellett – mint már többször is elmondta – mindig is hullámzó, kiszámíthatatlan volt, hányan érkeznek egy-egy alkalommal, a fontos, hogy az évi összesítés ne apadjon.
A hagyományos bőséges vendéglátásról ezúttal is Andor Ildikó titkár gondoskodott, e mellett a donorok a várakozás perceiben a „Szabad a téka” könyvkínálatából is szemezgethettek, amely hétfőig várja az érdeklődőket a nagyteremben, az adományládában összegyűlt forintok a Vöröskereszt környei alapszervezetének kasszáját gyarapítják majd.
A rendszeres véradókat és azokat is, akik még csak fontolgatják a véradás lehetőségét, idén – mint minden évben – még három alkalommal várja a Vöröskereszt a környei Művelődési Házban: áprilisban 28-án, júliusban 27-én, és októberben 26-án 12.30 és 17.30 között.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 09. 09:44, péntek | Helyi

SZEMTANÚK JELENTKEZÉSÉT VÁRJUK

A Tatabányai Rendőrkapitányság 11010/1962/2025. bü. számon indított eljárást személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset gondatlan okozásának vétsége miatt.

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2025. December 17. 10:58, szerda | Helyi

E-CIGARETTA BUKTATTA LE

Elfogták azt a 32 éves tatabányai férfit, aki a lakásában kristályt árusított.