Hírek
2013. Március 31. 05:00, vasárnap |
Külföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Kihirdette a hadiállapotot Észak-Korea
![Kihirdette a hadiállapotot Észak-Korea](/external/image_cache/e/7/6/e7654d3192715809b5b3bdc4cbf9c349.jpg)
Észak-Korea kihirdette a hadiállapotot Dél-Koreával szemben - jelentette a dél-koreai hírügynökség egy Phenjanban kiadott nyilatkozatra hivatkozva. A 'különleges közlemény' szerint a Koreai Nép Demokratikus Köztársaság a két Koreát érintő minden ügyet háborús időszaknak megfelelő módon fog kezelni.
A hadsereg a 'végső parancsra' vár Kim Dzsong Un, az ország vezetője részéről, a provokációkra pedig 'könyörtelen választ' ad a háborús állapotot bejelentő észak-koreai közlemény szerint.
A két Korea technikai értelemben eddig is háborúban állt, mert az 1950-1953 között vívott koreai háborút tűzszünet zárta le, nem pedig békeszerződés. Észak-Korea márciusban bejelentette, hogy felmondja a tűzszünetet, tiltakozásul a déli országrészben folyó koreai-amerikai hadgyakorlatokra. Ezek kezdete óta a KNDK szinte minden nap fenyegetőzött azzal, hogy csapást mér dél-koreai és amerikai célpontokra - kommentálta a helyzetet a brit hírügynökség.
A tűzszünet felmondása elvben elvezethet az ellenségeskedések kiújulásához, de megfigyelők szerint nem ez az első eset, hogy a tűzszünetet Phenjan érvénytelennek minősítette - jegyezte meg a francia hírügynökség.A tűzszünetet az ENSZ Közgyűlése hagyta jóvá, és elvetette azt a lehetőséget, hogy Észak-Korea egyoldalúan felmondja.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 22. 07:55, hétfő | Külföld
Joe Biden visszalépett az elnökjelöltségtől és Kamala Harrist támogatja új jelöltként
Joe Biden amerikai elnök visszalépett az elnökjelöltségtől, és alelnöke, Kamala Harris elnökjelöltségét támogatja.
2024. Július 21. 08:24, vasárnap | Külföld
Árvizeket és földcsuszamlásokat okozott a heves esőzés Szlovéniában
Árvizeket és földcsuszamlásokat okozott a heves esőzés Észak-Szlovéniában, a tűzoltók kétszáz esetben intézkedtek - írta a helyi sajtó szombaton.
2024. Július 19. 08:15, péntek | Külföld
Az Európai Parlament megválasztotta Ursula von der Leyent az Európai Bizottság elnökévé
Újraválasztotta az Európai Parlament plénuma csütörtökön Strasbourgban Ursula von der Leyent az Európai Bizottság elnöki tisztségébe.
2024. Július 19. 08:08, péntek | Külföld
Donald Trump az Egyesült Államok megosztottságának lezárását ígérte
Az Egyesült Államok politikai megosztottságának lezárását ígérte Donald Trump a Republikánus Párt elnökjelölő konvencióját lezáró beszédében csütörtökön Milwaukee-ban.