Hírek
2013. Július 30. 13:45, kedd |
Belföld
Forrás: MTI
Kínai és japán diplomaták tárgyaltak egymással Pekingben
Kínai és japán vezető diplomaták tárgyaltak a kétoldalú kapcsolatokat terhelő problémákról, de áttörésre nem került sor - derült ki a Szaiki Akitaka japán külügyminiszter.
Szaiki Akitaka találkozott Vang Ji kínai külügyminiszterrel, és tárgyalt Liu Csen-min külügyminiszter-helyettessel is. A szűkszavú kínai külügyminisztériumi közlés szerint a két fél őszinte légkörben folytatta megbeszéléseit, s ismertették álláspontjukat a kínai-japán kapcsolatokat terhelő problémákról. Egyúttal megállapodtak abban, hogy folytatják a párbeszédet.
A China Daily című angol nyelvű napilap egy meg nem nevezett kormányzati forrásra hivatkozva azt közölte, kizárt, hogy a közeljövőben a két ország első számú vezetői között csúcstalálkozóra kerülne sor.Pekingben érezhetően zokon vették, hogy a két ország közötti feszült viszony közepette a nemrégiben Kínában járt Iidzsima Iszao, Abe Sindzó kormányfő tanácsadója a hétvégén úgy nyilatkozott, hogy pekingi útján Hszi Csin-pinghez közel álló személyekkel találkozott, s úgy vélekedett, a csúcstalálkozóra Abe és Hszi között "a nem túl távoli jövőben" sor kerülhet.
A China Daily informátora szerint erről azonban nincs szó, Iidzsima nem találkozott kormányzati tisztségviselőkkel, állítása hamis, és csak a japán belpolitika igényeit elégíti ki.Abe Sindzó minapi délkelet-ázsiai útja során maga is a "feltétel nélküli" csúcstalálkozót sürgette.Peking válaszában kijelentette: az ajtó nyitva áll, de a probléma abban rejlik, hogy Japán nem hajlandó szembenézni a realitásokkal és komoly konzultációkat folytatni Kínával.
A két szomszédos ország, Ázsia legnagyobb és második legnagyobb gazdasága között azt követően romlott meg újra a viszony, hogy Japán tavaly államosította a kelet-kínai-tengeri Tiaojü-, japán nevén Szenkaku-szigetek nagyobb részét, és közölte: a lakatlan szigetek státusát, Japánhoz tartozását nem tartja vitathatónak.Pekingben a korábbi status quo megváltoztatását barátságtalan, az ország szuverenitását érintő lépésként értékelték, mivel állításuk szerint a felek a szigetvita rendezését meghatározatlan időre "félretették", s erről a két ország közötti kapcsolatok normalizálását célzó dokumentumok is tanúskodnak. Kína is területe elvitathatatlan részének tekinti a szigeteket.Az álláspontok tehát megmerevedtek, a két ország diplomáciai kapcsolatai pedig évtizedes mélypontra süllyedtek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 16:00, kedd | Belföld
Kapitány István teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel
Kapitány István a teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel. A gazdasági és energetikai miniszter ezt hétfő este jelentette be a Facebook-oldalán.
2026. Június 09. 15:00, kedd | Belföld
Vitézy Dávid: újra elérhető a Vonatinfo webes felülete
Újra elérhető a teljesen nyilvános, regisztrációhoz nem kötött Vonatinfo - közölte Vitézy Dávid, közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán hétfőn.
2026. Június 09. 14:00, kedd | Belföld
OGY - Magyar Péter: nem felejtjük el, mit tettek a védtelen gyermekek ellen
Nem fogjuk elfelejteni, amit az előző kormány tett a védtelen gyermekek ellen - jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtt.
2026. Június 09. 13:00, kedd | Belföld
Mecser Tamás az új országos rendőrfőkapitány
Mecser Tamás rendőr dandártábornokot bízza meg az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vezetésével Magyar Péter miniszterelnök június 8-i hatállyal - tájékoztatta a Belügyminisztérium az MTI-t hétfőn.
