Hírek
2014. Augusztus 29. 09:00, péntek |
Sport
Forrás: InfoVáros | Balogh Tamás
Kis Viktória és menedzsere a Magyar Borok Útja Ralin áll rajthoz a hétvégén
Augusztus utolsó hétvégéjén rendezik meg a XIX. Magyar Borok Útja Ralit, amely során a versenyzők a szekszárdi, a villányi és a balatonboglári borvidékeken tesznek látogatást.
A különböző ügyességi játékokkal is színesített viadalon idén a H-Moto Team női motorosa, Kis Viktória, valamint menedzsere, Kelemenné Szilágyi Noémi is rajthoz áll a közel száz autós egység egyikeként.
Idén 19. alkalommal rendezik meg a Magyar Borok Útja Ralit, amely során a szervezők ígérete szerint a korábbi évekkel ellentétben több idő áll majd rendelkezésre az ismerkedésre és a pincészetek látogatására. Ezúttal ugyanis egy nap alatt csak egy kiválasztott borvidéket járnak be a versenyzők, összességében pedig a hétvége folyamán 12-15 pincészetet látogatnak meg. A hagyományos raliversenyektől abban is eltér ez a rendezvény, hogy az útvonalról való letérés, az ellenőrző pontok kihagyása vagy a túl gyors haladás miatt járó pontveszteséget különböző ügyességi játékokkal lehet kompenzálni.
Ezen a remek szórakozásnak, ám egyben izgalmas viadalnak ígérkező eseményen vesz részt az előttünk álló hétvégén a H-Moto Team hölgyversenyzője, Kis Viktória, valamint menedzsere, Kelemenné Szilágyi Noémi is. A 2012-ben a Magyar Motorsport Szövetség által az év női versenyzőjének megválasztott motorosnak nem lesz újdonság az autóvezetés, hiszen a hétköznapokban legtöbbször azzal közlekedik, s igazi versenyzőként nem csak a „móka és kacagás” lesz a célja a viadalon, hanem szeretne nyerni is.

Kis Viktória
„A hétköznapokban a fő közlekedési járművem az autó, így nem lesz szokatlan átülni két kerékről négy kerékre. Tudomásom szerint a Borok Útja Ralit nem kell a szós szoros értelmében ralinak venni – sajnos. Még nem tudom, pontosan milyen típusú autóval indulunk, de mivel közutakon fogunk haladni, a KRESZ szabályainak megfelelően kell majd közlekednünk. Természetesen mivel ez verseny, itt is úgy fogok rajthoz állni, mint mindig: nyerni fogunk! A többi pedig majd adja magát. Persze biztos vagyok abban, hogy a szórakozás nem fog elmaradni. Már csak abból kiindulva, ahogy Noémit és magamat ismerem, nem lesz hiány a nevetésből, móka és kacagás lesz az út. A verseny témájának is örülök, hiszen szeretem a jó borokat, főként rosé-párti vagyok, de nyilván amikor én ülök majd a volán mögött, Noémire hárul majd a kóstolgatás.”
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 25. 08:00, szerda | Sport
Bajnokok Ligája - Kettős vereséggel búcsúzott az Internazionale
2026. Február 24. 16:00, kedd | Sport
Férfi kézilabda MK - Az elődöntőben találkozik a Veszprém és a Szeged
A címvédő Szeged a bajnok Veszprémmel találkozik a férfi kézilabda Magyar Kupa elődöntőjében.
2026. Február 24. 07:35, kedd | Sport
Labdarúgó NB I - Tartja a lépést az ETO-val a Ferencváros
A címvédő Ferencváros 3-1-re nyert az MTK Budapest vendégeként a labdarúgó Fizz Liga 23. fordulójának hétfői zárómérkőzésén, ezzel újra három pontra van a listavezető ETO FC Győrtől.
2026. Február 23. 07:43, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - Látványos, hétgólos meccsen hozta el Paksról a három pontot az éllovas Győr
Az éllovas Győr izgalmas mérkőzésen 4-3-ra nyert a kupagyőztes Paks otthonában a labdarúgó Fizz Liga 23. fordulójának vasárnapi játéknapján.

