Hírek
2011. Október 06. 13:14, csütörtök |
Helyi önkormányzati
Forrás: tatabanya.hu
Kistérségi Kulturális tanácskozás
A Tatabányai Többcélú Kistérségi Társulás Kulturális Kerekasztalának tagjai Környén a Közösségi és Tájházban tanácskoztak a további együttműködés lehetőségeiről.
A tatabányai kistérség kilenc (Gyermely, Héreg, Szárliget, Szomor, Tarján, Tatabánya, Várgesztes, Vértessomló, Vértesszőlős) településének közművelődési szakemberei megismerkedtek a vendéglátó intézmény szakmai tevékenységével, továbbá meghatározták a szervezet számára az elkövetkezendő időszak feladatait.
A vendéglátó település részéről Vadász Éva, önkormányzati képviselő és a helyi kulturális bizottság elnök asszonya köszöntötte a jelenlévőket, aki egyben ismertette a helyi intézmények, civil szervezetek hagyományőrző és kulturális tevékenységeit. A találkozón Székely Gabriella, a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus Közép-Dunántúli Kulturális Koordinációs Iroda vezetője is részt vett, aki a kulturális szakembereknek, az aktuális pályázati lehetőségekről nyújtott tájékoztatást. Felhívta a jelenlévők figyelmét, az „Építő közösségek” című, „Közművelődési intézmények a kreatív iparral kapcsolatos alapkompetenciák fejlesztését elősegítő új tanulási formák szolgálatában" témájú pályázati lehetőségre.
A találkozó második felében Feketsné Kisvarga Anita, a Megyei József Attila Könyvtár módszertani referense, a kistérségi mozgókönyvtári feladatellátáson belüli aktualitásokra, a könyvtári hét nyújtotta programlehetőségekről tájékoztatott minden megjelentett.
A Jászai Mari Színház és Népház közönségszervezői Majsai Orsolya és Jenei Gabriella beszélt az aktuális színdarabok jegyvételi, bérleti illetve csoportos kedvezményeiről, valamint az előadásokra történő csoportos utazási lehetőségek feltételeiről.
A színház munkatársai hangsúlyozták, hogy a közeljövőben szeretnének szoros együttműködést kiépíteni a kistérség településeivel, szem előtt tartva a települések kulturális érdekeit.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 21. 14:00, kedd | Belföld
OGY - Kedden elfogadhatja a parlament a Független Közmédia Testület alapító okiratát
Kedden már el is fogadhatja az Országgyűlés a Független Közmédia Testület alapító okiratát.
2026. Július 21. 14:00, kedd | Sport
El-selejtező - Török vagy lengyel ellenfél várhat a Ferencvárosra
Amennyiben a Ferencváros túljut a holland Twente együttesén, úgy a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének harmadik fordulójában török vagy lengyel ellenfél vár rá.
2026. Július 21. 13:00, kedd | Külföld
Az OTP bankot vesz a Baltikumban
Az OTP Bank megállapodást írt alá a balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja, a Luminor megvásárlásáról a Blackstone által kezelt magántőkealapokból álló konzorciummal, és a DNB Bankkal
2026. Július 21. 11:00, kedd | Életmód
Agrárkamara: a jégkármérséklő rendszer már narancssárga riasztás esetén is működésbe lép
Az Országos Jégkármérséklő Rendszert már a narancssárga riasztás esetén is bekapcsolják, hogy mérsékeljék a jégesők által okozott károkat a minisztérium kérésének megfelelően
