A szombat esti megemlékezés kezdeteként hagyományosan Bedy Sándor plébános celebrált szentmisét a római katolikus templomban.

Az 1947. augusztus 27-ei jogtalan kitelepítés Környét sem kímélte: 101 családot kényszerítettek csekély ellátással zárt teherkocsikba, s szállítottak Németországba. Helyükre felvidékről, Csallóközből telepítettek át magyar ajkú családokat. A településen 1997-ben, a kitelepítés 50. évfordulóján rendeztek első alkalommal megemlékező ünnepséget, a vasútállomás melletti, egy sínt, egy vasúti kocsi kerekét, s egy bőröndöt ábrázoló emlékmű 2007-ben készült el a Német Kisebbségi Önkormányzat és a helyhatóság együttműködésében.

A szombati, a kitelepítés hatvannegyedik évfordulójára rendezett megemlékezés kezdeteként hagyományosan Bedy Sándor plébános celebrált szentmisét a római katolikus templomban, majd a vasútállomás melletti emlékműnél Hamburgerné Tirhold Kármen, a Környei Német Kisebbségi Önkormányzat tagja köszöntötte az egybegyűlteket.
1947. augusztus 27. Környén egy átlagos napnak indult, a délelőtt folyamán azonban váratlanul rendőr alakulatok jelentek meg, és megkezdték a kitelepítés előkészítését… A kitelepített családokat marhavagonokba zárták, az útra mindössze 20 kg poggyászt vihettek magukkal… A hazájukat szerető környei sváboknak ilyen szégyenletes módon kellett távozniuk szülőföldjükről… Voltak, akik nem nyugodtak bele hazájuk elvesztésébe, hanem Bajorországon és Ausztrián keresztül haza szöktek. De még ha sikeresen haza is értek, itthon további megpróbáltatások vártak rájuk. Gyakran évekig kellett bujkálniuk valamelyik rokon lakásán, állandó rettegésben élve, hogy a rendőrök bármikor rájuk törhetnek… A kitelepített családok hosszú évekig csak levél útján érintkezhettek az itthon maradt hozzátartozókkal, haza csak 1956 után látogathattak – idézte fel az eseményeket a képviselő, majd Hoffart Szabina és Trézl Adrienn egy kitelepített visszaemlékezésén keresztül érzékeltette kétségbeesésüket, fájdalmukat, kínzó honvágyukat, s hitüket, hogy egyszer visszatérhetnek szülőföldjükre.
Ők, legnagyobb számban a törökdúlás után érkeztek Magyarországra, hogy munkájuk verejtékével, szeretetükkel újból termőre fordítsák a háborúk által feldúlt és tönkretett földeket. Nagyon sokan közülük az 1848-49-es szabadságharc idején már életüket áldozták Magyarországért, ezért a földért. Ezért is érthetetlen a nagyhatalmak világháborút követő lakosságcsere egyezménye, melynek következményeként százezreket, milliókat űztek el szülőföldjükről, otthonaikból, hogy helyükre más országokból, más nemzetiségű családokat telepítsenek… Ez a tragédia azokat is sújtotta, akik itt maradtak: elveszítették rokonaikat, barátaikat, szerelmeiket… – fogalmazott emlékező beszédében Beke László. A polgármester zárásul azt kérte a jelenlévőktől, hogy a mindennapok során is sétáljanak el az emlékműhöz gyermekeikkel, barátaikkal, s hallgassák meg azt a szomorú történetet, amelyről mesél.

A megemlékezés a kegyelet és tisztelet virágainak elhelyezésével folytatódott, majd a Közösségi és Tájházban a Német Nemzetiségi Gyermekcsoport és a Német Nemzetiségi Dalkör ünnepi műsora után az emlékezők közösen elevenítettek fel régi környei német és magyar dalokat.