Hírek
2013. Június 30. 00:00, vasárnap | Helyi
Kormányzati támogatás múzeumfenntartáshoz
16,3 millió forinttal többet fordíthatnak idén beruházásokra
Idéntől a kormány is támogatja Tatabánya Városát a múzeuma fenntartásában. A 89 millió forintos önkormányzati finanszírozáshoz 16,3 millió forinttal járul hozzá az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Év elején 18 millió forintot nyert a szaktárcától a múzeum új állandó kiállításának előkészítésére.
Tatabánya ugyan fiatal város, de nagyon sokat tesz múltja emlékeinek, értékeinek megőrzésért, továbbadásáért – mondta a megyeszékhely felújított múzeumépületében tartott sajtótájékoztatón Bereznai Csaba alpolgármester. A politikus ismertette, hogy idén januártól egyesítették a megyei és a városi könyvtárat, Tatabánya azon nagyon kevés település közé tartozik, mely saját levéltárral
büszkélkedhet, s a helyi múzeumot az eddigiekben állami hozzájárulás nélkül, tisztán városi költségvetéséből tartották fenn. Természetesen óriási segítséget jelent a múzeumbarátok, civil szervezetek, patronáló vállalatok segítsége is. Bereznai Csaba szerint a múzeum kiváló szakmai teljesítménye mellett ezen erőfeszítéseket is díjazta az Emberi Erőforrások Minisztériuma, mely az új állandó kiállítás tervezését 18 millió forinttal, az idei működési kiadásokat pedig újabb 16,3 millió forinttal támogatja.
Van helye ennek a pénznek, – fejezte ki örömét Altdorferné Pál Gabriella, a múzeum új igazgatója a kormányzati támogatással kapcsolatban – korszerűsíthetjük a skanzen fogadóépületét, újabb műtárgyakat vásárolhatunk, kiadjuk a múzeumi évkönyvünk harmadik kötetét, s fejleszteni tudjuk az intézmény informatikai rendszerét, kommunikációját, marketingtevékenységünket és a műtárgyvédelmet. A múzeumigazgató bízik az új állandó kiállítás felépítésére benyújtott pályázatuk sikerében, hogy jövő tavasszal nagyon izgalmas, interaktív, családbarát programmal várhatják a tatabányaiakat és a távolabbról érkezőket.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 09. 09:44, péntek | Helyi
SZEMTANÚK JELENTKEZÉSÉT VÁRJUK
A Tatabányai Rendőrkapitányság 11010/1962/2025. bü. számon indított eljárást személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset gondatlan okozásának vétsége miatt.
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 17. 10:58, szerda | Helyi
E-CIGARETTA BUKTATTA LE
Elfogták azt a 32 éves tatabányai férfit, aki a lakásában kristályt árusított.
