Hírek
2014. Október 14. 09:30, kedd | Helyi
Környén is serénykedtek az önkéntesek
Nagyjából 8 ezer fiatal kezdte meg országszerte pénteken három napon át tartó önkéntes munkáját a 72 óra kompromisszum nélkül önkéntes ifjúsági akció keretein belül
Környén szombat délelőtt, a katolikus plébánia udvarán, a Tata felé vezető út és a tagyosi vízfolyás mentén szorgoskodtak a fiatalok.
A katolikus, a református és az evangélikus egyház által közösen szervezett ifjúsági akció célja, hogy népszerűsítse az önkéntességet, és felhívja a figyelmet, hogy együtt, összefogva, nagy dolgokra vagyunk képesek, és sokat tehetünk környezetünkért, és másokért.
A 72 óra kompromisszum nélkül ökumenikus ifjúsági akció évről-évre nagyobb támogatást és népszerűséget kap: idén már közel tízszer annyi önkéntes vesz részt az akcióban, mint hét évvel ezelőtt, az első magyarországi 72 óra kompromisszum nélkül programban. Mindez igazolja, hogy helye van hazánkban ennek a kezdeményezésnek, a fiatalok készek rá, hogy áldozatot hozzanak másokért, csak fel kell hívni a figyelmüket ennek a szükségességére, és lehetőségére.
Komárom-Esztergom megyében az evangélikus egyház részéről a tatabányai Vertényi Domonkos, valamint Környéről Nagy Péter református tiszteletes látta el a koordinátori teendőket. Mint Nagy Pétertől megtudtuk, Esztergomban, Nyergesújfalun, Kocson, Környén és Tatabánya több helyszínén vártak különböző teendők az önkéntesekre. Környén a helyi fiatalok mellett a tatai református egyházközségnél jelentkezők végeztek munkálatokat szombat délelőtt: a kísérőkkel együtt 23 fős csapat háromfelé válva a katolikus plébánia udvarát igyekezett a lehetőségekhez mérten megszépíteni, mellette a Tata felé vezető út mentén gyűjtötték össze a hulladékot, illetve a tagyosi vízfolyás országos közút melletti szakaszát tisztították meg.
A háromnapos összefogást 2007-től szervezik meg ökumenikusan, országos szinten. 7 évvel ezelőtt 40 projekthelyszínen, településen 1100 résztvevő végzett szociális, vagy ökológiai feladatokat, az önkéntesek létszáma idén már elérte a 8 ezret.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 09. 09:44, péntek | Helyi
SZEMTANÚK JELENTKEZÉSÉT VÁRJUK
A Tatabányai Rendőrkapitányság 11010/1962/2025. bü. számon indított eljárást személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset gondatlan okozásának vétsége miatt.
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 17. 10:58, szerda | Helyi
E-CIGARETTA BUKTATTA LE
Elfogták azt a 32 éves tatabányai férfit, aki a lakásában kristályt árusított.
