Hírek
2016. November 18. 10:39, péntek |
Kék hírek
Forrás: mti
Korrupcióval vádolnak négy férfit, akik közül egy rendőrnek adta ki magát
Korrupciós bűncselekmény miatt emelt vádat a Budaörsi Járásbíróságon a Központi Nyomozó Főügyészség négy férfi ellen, akik közül az egyik rendőr alezredesnek adta ki magát és valótlanul azt állította,
hogy hivatalos személyeket veszteget meg ha a többiek pénzt adnak neki - közölte a főügyész pénteken az MTI-vel.
Keresztes Imre közleményében azt írta: a magát hivatásos állományú fedett nyomozónak kiadó férfi még tavaly februárjában azt közölte egy bírósági eljárásban házi őrizetben lévő férfivel, hogy nyolcmillió forintért elintézi a kényszerintézkedése megszüntetését és azt, hogy az eljárásában felfüggesztett szabadságvesztést kapjon. Azt is mondta neki, hogy kétmillió forintból ajándékokat kell vásárolnia és vesztegetési pénzt kell fizetnie, míg a fennmaradó hatmillió forintot saját "munkadíjának" nevezte. A házi őrizetben levő férfi azonban nem fogadta el a felajánlást.
Tavaly júniusban a magát elhárító tisztnek kiadó vádlott azt állította egy nyomozás miatt aggódó három társának, hogy befolyásolni tudja a rendőrségen folyamatban lévő nyomozást, és elintézi, hogy egyik társát se vonják intézkedés alá. Ekkor a közbenjárásért saját magának 80 ezer forintot, míg az általa meg nem nevezett rendőr lefizetésére első részletként 180 ezer forintot kért. A három férfi elfogadta az ajánlatot, és 180 ezer forintot fizettek az álrendőrnek.
Keresztes Imre ismertette: a nyomozás során megállapították, hogy a magát rendőrnek kiadó vádlott nem vesztegetett meg senkit, és valótlanul állította, hogy bármilyen rendőrségi vagy bírósági eljárást befolyásolni tudna. A férfi nem hivatalos személy, korábban sem dolgozott a rendőrségen - tette hozzá a főügyész.
Az álrendőrt kétrendbeli, vesztegetést állítva, hivatalos személyi jelleg színlelésével elkövetett befolyással üzérkedés bűntettével, míg a társait társtettesként, hivatali helyzettel visszaélésre irányuló hivatali vesztegetés bűntettével vádolják.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 15. 09:15, vasárnap | Kék hírek
Szijjártó Péter: megfenyegették a párizsi magyar nagykövetséget
Párizsi nagykövetségünket ezekben percekben kutatják át a francia hatóságok két bombakereső kutya bevonásával, miután életveszélyes fenyegetést kaptak a képviseleten dolgozó kollégáink egy email formájában
2024. December 14. 08:21, szombat | Kék hírek
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség pénteken - tudatták közleményben az MTI-vel.
2024. December 11. 07:42, szerda | Kék hírek
Beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető
Részletes beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető, mivel a huszonnégy éve elkövetett bűncselekmény idején még fiatalkorú volt, így a büntethetősége tizenöt év után elévült