Hírek
2012. Október 25. 05:00, csütörtök |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Középiskolások a vádlottak padján
![Középiskolások a vádlottak padján](/external/image_cache/1/0/f/10f5d6d903bf75b46bc763e1ebc2c985.jpg)
Nyílt napot tart több bíróság is csütörtökön a polgári igazságszolgáltatás európai napja alkalmából - mondta az egyik vendéglátó, Kerepesy Krisztián bíró szerdán az MTI-nek.
Emlékeztetett arra, hogy az Európai Tanács Miniszteri Bizottsága 2003-ban döntött a nyílt nap megrendezéséről, azóta október végén az Európai Unió minden tagállamában különböző programokkal próbálják meg közelebb vinni az igazságszolgáltatást a 'nem jogász jogkereső közönséghez'.
Magyarországon idén is országos lesz a program: a budapestiek mellett több vidéki bíróság is nyílt napon mutatkozik be. Az érdeklődők megtudhatják, hogyan működnek a bíróságok, mit jelent bírónak lenni, és az épületbejárások során a 'színfalak mögé' is betekinthetnek.
Kerepesy Krisztián elmondta: csütörtökön több mint háromszáz középiskolás ismerkedhet meg a Kúria, a Fővárosi Törvényszék, valamint az Országos Bírósági Hivatal (OBH) és a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) - művészettörténetileg is érdekes - közös épületével.
A látogatók a kétórás program során várhatóan beleshetnek egy valódi büntetőtárgyalásra, megnézhetik az esküdtszéki termet, ülhetnek a pulpituson és a vádlottak padján is. Jelezte, az idegenvezetést a fogalmazók, a titkárok és a bírók 'nem nyári egyetem jelleggel' tartják, inkább arról beszélnek, ami egyébként is érdekli a jogkereső közönséget.
Mindhárom épületnek gazdag történelme van, így a látogatók számos érdekes történetet is hallhatnak. Megnézhetik például a West-Balkán-ügy tárgyalóját, és abba a terembe is bemehetnek, ahonnan néhány éve az egyik vádlott szökni akart, kivetette magát az ablakon és meghalt.
A diákok a látogatás végén tesztet tölthetnek ki, a legjobbak pedig kisebb ajándékot kapnak. Kerepesy Krisztián elmondta azt is, hogy csütörtökre már teltházuk van, ám külön megkeresésekre az intézményeket más időben is felkereshetik az érdeklődők.
Az Országos Bírósági Hivatalban a nyílt nap keretében délután fővárosi ügyvédeket és a budapesti közjegyzői kamara tagjait fogadják, és a fejlesztők bemutatják nekik az ügyfélkapcsolatok elektronizálása keretében létrehozott 'e-bíróságot'. A bemutatót Handó Tünde, az OBH elnöke nyitja meg, bevezetőt mond Péntek László, a Fővárosi Törvényszék bírája, a program szakmai vezetője.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Augusztus 03. 09:02, szombat | Belföld
Változik több térségben a Volánbusz menetrendje augusztus 17-től
Több térségben menetrendi módosítások lépnek életbe augusztus 17-től a Volánbusznál - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2024. Augusztus 03. 09:00, szombat | Belföld
A kormány 400 millió forinttal támogatja a hajléktalanellátást
A hajléktalanellátó szervezetek készülnek a téli krízisidőszakra, és a kormány biztosítja az ehhez szükséges forrásokat
2024. Augusztus 03. 08:54, szombat | Belföld
A húsáruk jelentős része júliusban is olcsóbb volt a tavalyi szintnél
Július közepén a sertés- és baromfihúsok jelentős részének termelői, feldolgozói értékesítési és kiskereskedelmi beszerzési árai is alacsonyabbak voltak mint tavaly ilyenkor - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összefogla
2024. Augusztus 03. 08:53, szombat | Belföld
Felmérés: Az ügyfelek túlnyomó többsége elégedetten távozott a kormányablakokból
Az ügyfelek túlnyomó többsége elégedetten távozott a kormányablakokból az ügyintézést követően.