Hírek
2023. Május 03. 07:44, szerda |
Sport
Forrás: mti
Kupadöntő: Mindkét vezetőedző szeretne történelmet írni csapatával a döntőben
A ZTE FC és a másodosztályú Budafoki MTE vezetőedzője egyformán abban reménykedik, hogy saját csapata történelmet ír első győzelmével a MOL Magyar Kupa szerdai fináléjában.
"Ahogy Budafok szlogenje tartja, kisváros a nagyvárosban. Ennek megfelelően egy lokálpatrióta, összetartó közösségbe kerültem" - mondta a keddi sajtótájékoztatón Mátyus János vezetőedző, aki a helyiek sikeréhségének mértékét illetően elmesélte: egy idős néni szinte sírva kérte tőle, vigyék haza a kupát.
A piros-feketék mestere arról is beszélt, hogy az NB II utolsó helyezettjeként vette át a csapatot azzal a céllal, hogy bennmaradjon, ezt pedig mostanra teljesítették. A kupamenetelés nehézségeire is kitért, Bölcskén megfogalmazása szerint "szörnyű meccsen" nyertek, Szegeden 120 perces csata utolsó percében jutottak tovább, Iváncsán pedig lefutballozták a csapatát az első félidőben, mégis sikerült fordítaniuk.
"Ezután két parádés meccs következett két élvonalbeli rivális ellen. A döntő toronymagas favoritja a ZTE, de most már történelmet szeretnénk írni" - jelentette ki a tréner, aki szerint nagyszerűen sikerült a felkészülés, Soltész Istvánt viszont nélkülöznie kell, mert három sárga lapja miatt eltiltott. "Megígérni senkinek nem tudom, hogy hazavisszük a kupát, de azt igen, hogy a játékosok minden olyan erényt kivisznek a pályára, melyet eddig felvonultattak. Harcosságot, szenvedélyt, taktikai fegyelmezettséget. Hittel, erővel felvértezve várjuk a döntőt".
Kollégája, az egy hete kinevezett Boér Gábor szintén zavartalan felkészülésről számolt be.
"Az a fajta várakozás, ami megvan a városban, remélem, átragad a csapatra. Az utolsó edzésen ott voltak a szurkolók, az embernek borsódzott a háta, olyan hangulatot teremtettek" - válaszolt az MTI érdeklődésére a zalaegerszegi tréner, aki hangsúlyozta, bajnok már volt a ZTE, de kupagyőztes még nem, ezért nagyon vágynak rá a drukkerek.
Boér hangsúlyozta, mentálisan és fizikálisan is jól felkészített együttest vett át múlt héten, de valami megtört a csapatnál, ezt próbálták orvosolni. Megjegyezte, leült a játékosaival beszélni, hogy mi kell a trófea elhódításához.
"Lehet, hogy a játékosok rutinosabbak a mi csapatunkban, de Mátyus rutinosabb nálam. Nem ez fog dönteni, hanem hogy melyik együttes tud mentálisan vagy játékban a másik fölé nőni" - mondta Boér Gábor, aki saját bevallása szerint tíz napja még nem gondolta volna, hogy ekkora lehetőség előtt állhat, de mint megjegyezte: az edzői sors ilyen.
A MOL Magyar Kupa 83. döntője szerdán 19.30-kor Vad II. István sípjelére kezdődik a Puskás Arénában.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 25. 08:00, szerda | Sport
Bajnokok Ligája - Kettős vereséggel búcsúzott az Internazionale
2026. Február 24. 16:00, kedd | Sport
Férfi kézilabda MK - Az elődöntőben találkozik a Veszprém és a Szeged
A címvédő Szeged a bajnok Veszprémmel találkozik a férfi kézilabda Magyar Kupa elődöntőjében.
2026. Február 24. 07:35, kedd | Sport
Labdarúgó NB I - Tartja a lépést az ETO-val a Ferencváros
A címvédő Ferencváros 3-1-re nyert az MTK Budapest vendégeként a labdarúgó Fizz Liga 23. fordulójának hétfői zárómérkőzésén, ezzel újra három pontra van a listavezető ETO FC Győrtől.
2026. Február 23. 07:43, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - Látványos, hétgólos meccsen hozta el Paksról a három pontot az éllovas Győr
Az éllovas Győr izgalmas mérkőzésen 4-3-ra nyert a kupagyőztes Paks otthonában a labdarúgó Fizz Liga 23. fordulójának vasárnapi játéknapján.

