Hírek
2018. Február 25. 05:02, vasárnap |
Belföld
Forrás: mti
Látványos ünnepséggel felavatták a megújult Nemzeti Lovardát
Látványos ünnepséggel szombaton felavatták a 3,2 milliárd forintból felújított Nemzeti Lovardát, az eseményen részt vett Orbán Viktor miniszterelnök is.
Az avatón Lázár Vilmos, a Magyar Lovassport Szövetség elnöke a lovardát a lovasok Országházának nevezte, amelynek feladata szavai szerint, hogy a jövőt építő nagy események helyszíne legyen, és az ország erejét szimbolizálja.
"Sokkal több ez, mint egy lovarda, hiszen ez a Nemzeti Lovarda, sőt, a nemzet lovardája" - fogalmazott a 2009 óta elnök Lázár Vilmos. Emlékeztetett arra, hogy 2002 után veszélybe került a létesítmény, és csak a lovas társadalom összefogásával sikerült megmenteni. A 2010 előtti éveket az értékmentés időszakának nevezte, "a Nemzeti Lovarda ugyanis az ingatlanspekulánsok célkeresztjébe került, és az ország akkori vezetői is megadták a támogatást ezekhez a törekvésekhez, sőt gyorsan cselekedni akartak".
"A miniszterelnök felesége, Lévai Anikó akkor fát ültetett, és ezzel is ráirányította a figyelmet közös ügyünkre" - emelte ki Lázár Vilmos. Felidézte, hogy az értékmentést követően elindulhatott a programalkotás és az érdemei munka: létrehozták a lovaságazatot egységként kezelő Kincsem Nemzeti Lovas Programot, amelyről 2012 márciusában kormányhatározat is született.
"A Nemzeti Lovardán kívül is számos lovasiskola és lovaslétesítmény épült az országban, megváltozott a sportágunk társadalmi megítélése, egyre szélesebb lett a tömegbázis, szemléletváltás és szakmai megújulás történt" - sorolta az elmúlt években elért eredményeket az elnök, aki szerint ezeket mindennél ékesebben a megújult Nemzeti Lovarda bizonyítja.

Lázár Vilmos végül köszönetet mondott a támogatásért Orbán Viktor miniszterelnöknek, a kormánynak és egész Magyarországnak, majd hozzátette: szerinte ez a bizalom egy olyan befektetés, amely gazdaságilag és társadalmilag messzemenőkig megtérül.
A Keleti pályaudvar tőszomszédságában, a Kerepesi út mellett található 4,5 hektáros alapterületű lovasközpont 1878-ban épült, a második világháborúban megrongálódott, most a felújítással együtt bővítették is. Az új lovardában helyet kapott egy négyévszakos pálya, egy díjugrató pálya, egy gyakorlópálya, két fedeles lovarda, négy karám, 176 istálló, jártatógép, futószáras kör, állatorvosi kezelő, valamint több iroda, raktár, konferenciaterem és szociális helyiség.
A beruházás keretén belül nem csak megújultak, de funkciójukat tekintve bővültek is a lovarda egyes részei, például a műemléki védettségű főépület, amely visszanyerte klasszikus klubház jellegét, továbbá egy 770 négyzetméteres Tudásközpont is épült, konferenciatermekkel és irodákkal.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 27. 13:00, hétfő | Belföld
Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke nem veszi át az országos listán szerzett parlamenti mandátumát és nem indul pártja tisztújító kongresszusán sem. Ezt a politikus vasárnap tette közzé a Facebook-oldalán.
2026. Április 27. 11:00, hétfő | Belföld
Az eddiginél korábban lép életbe a MÁV csoport előszezoni menetrendje
A MÁV-csoport előszezoni menetrendje az idén minden eddiginél korábban, már május 1-jétől életbe lép - közölte a közlekedési vállalat vasárnap az MTI-vel.
2026. Április 27. 10:00, hétfő | Belföld
Jogszabály-módosítást kezdeményez az Országgyűlésnél a győri önkormányzat több káros anyag határértékének előírásában
Felterjesztési jogával élve jogszabály-módosításra sarkallja az Országgyűlést több ipari eredetű, egészségre káros anyag levegőterheltségi és felszín alatti vízi határértékének előírásában a győri közgyűlés
2026. Április 27. 09:00, hétfő | Belföld
Kapitány István: Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, versenyképes ötletekre építi
Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, az életképes és versenyképes ötletekre építi, mert ebben rejlik a hosszú távú és fenntartható siker titka
