Városlista
2024. augusztus 2, péntek - Lehel

Hírek

2015. Április 15. 08:32, szerda | Kék hírek
Forrás: MTI

Lezárták a nyomozást egy forráskúti nő meggyilkolása ügyében

Lezárták a nyomozást egy forráskúti nő meggyilkolása ügyében

Vádemelési javaslattal lezárta a rendőrség a nyomozást egy tavaly novemberben meggyilkolt fiatal forráskúti nő ügyében, akit a gyanú szerint gyermekkori ismerőse halála előtt megerőszakolt és több órán át kínzott – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-t.

Szenti Szabolcs közölte, a rendőrség a férfit különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, szexuális erőszak és súlyos testi sértés bűntettével gyanúsítja.
A 22 éves forráskúti nő eltűnését tavaly november 21-én jelentették be. A nyomozók ezért átvizsgálták a nő gyermekkori ismerősének forráskúti ingatlanát is, ahol megtalálták az áldozat mobiltelefonját és kerékpárját, majd a melléképületben elrejtve a holttestét – emlékeztetett az őrnagy.
A rendőrök kikérdezték az ingatlanban lakó B. Lászlót, aki ellentmondásokba keveredett, majd beismerte a bűncselekmény elkövetését, de tettére érdemi magyarázatot nem tudott adni – tudatta a szóvivő.
A nyomozás azt állapította meg, hogy az akkor 21 éves gyanúsított 2014. november 21-én reggel áthívta magához a sértettet. A nőt megerőszakolta, bántalmazta és fojtogatta. Az igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint a férfi több órán át kínozta a nőt. Az áldozat halálát kalapáccsal okozott sérülések okozták.
A Csongrád megyei nyomozók gyanúja szerint B. László 2014. május 23-án Szegeden lefejelte akkori barátnőjét is, akinek az orrcsontja tört el – közölte Szenti Szabolcs.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Augusztus 01. 07:55, csütörtök | Kék hírek

Négyszáznál több gyorshajtót fogtak a rendőrök az Árpád hídon két hét alatt

Több mint 400 gyorshajtót fogtak a rendőrök az Árpád hídon két hét alatt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.

2024. Augusztus 01. 07:52, csütörtök | Kék hírek

Keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ismét keresőmunkára kiképezhető kutyákat vásárol.

2024. Július 30. 07:59, kedd | Kék hírek

Közel tízezer hamis cipőt találtak a pénzügyőrök Bács-Kiskun vármegyében

Közel tízezer hamis cipőt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Bács-Kiskun vármegyében - tájékoztatta az adóhatóság hétfőn az MTI-t.

2024. Július 27. 06:00, szombat | Kék hírek

Lecsapott a rendőrség Kerepesen!

Hat kábítószer-fogyasztót és két -terjesztőt fogtak el szerdán Kerepesen a rendőrök - közölte hivatalos oldalán a rendőrség.