Hírek
2016. Április 17. 00:00, vasárnap | Helyi
Ligaértekezlet: felelősségteljesebb nevezést várnak el a kluboktól
Az MLSZ Komárom-Esztergom Megyei Igazgatósága ligaértekezleteket tartott a közelmúltban.
Khéner László megyei igazgató a megyei harmadosztály Déli csoportjában szereplő klubok képviselőinek tartott tájékoztatót Kisbéren, a megye I-es, és II-es egyesületek delegáltjait informálták Tatabányán, a megye III. Északi csoportjában küzdő együttesekkel pedig Nagysápon osztották meg az új és hasznos információkat a vezetők.
A tatabányai rendezvényen Khéner László elsőként a TAO pályázatokról beszélt, amit idén május 2-áig lehet beadni elektronikus úton. A nem MLSZ nevelésű játékosok esetében a szabályok némiképp enyhültek. Majd felhívta a figyelmet, hogy a képzésekre vehető támogatást is használják ki a klubok, ne csak működési költségekre vagy infrastrukturális fejlesztésekre.
Utóbbival kapcsolatban leszögezte: ne építsenek a klubok olyan öltözőket, sportpályákat, amelyek nem felelnek meg az előírásoknak. Lényeges a villanyvilágítás megléte is, hiszen amatőr szinten késő ősszel és télen már nem
tudnának kint edzeni a játékosok.
- A versenyszabályzat annyiban szigorodik a nyártól, hogy ha nem áll ki a kötelezően előírt utánpótlás csapat, akkor a negyedik ki nem állás után ki kell zárni a felnőtt csapatot a bajnokságból. Felelősségteljesebb nevezést várunk el a kluboktól, hogy ne legyen ennyi visszalépő a szezon közben – emelte ki a megyei igazgató.
Khéner László azt is elmondta: a megyei Magyar Kupa átalakul, júniusban nem adják fel az országos főtáblára a kupagyőztest. A változásnak az is része, hogy nyártól az első öt fordulót a megye rendezi majd, a kupagyőztes pedig főtáblára kerül, ahol összesorsolhatják magasabb osztálybeli klubokkal is. A megyei első osztályú gárdáknak kötelező a részvétel, ettől lejjebb viszont nem. Minden klubot szeretettel várnak, a nevezéssel kapcsolatos költségek azonban a kupasorozatban emelkednek.
Az MLSZ pályaépítési program is szóba került az értekezleten: annyi változott az elmúlt évekhez képest, hogy a grundpályáknál, és a 20x40 métereseknél az MLSZ adja a TAO hetven százalékát, amelynek köszönhetően sok játéktér épült meg megyénkben is. A nagyobb pályaméreteknél azonban a TAO-t a pályázónak kell hoznia.
Összesen tizenhat pálya épült meg az elmúlt években megyénkben, a tavalyi elnökségi ülésen további tíz építését fogadták el, amelynek nagy részét átadják még idén.
Tóth Attila, a Versenybizottság elnöke többek között a pályahitelesítések tapasztalatairól, az óvásokról és a megfelelő sportorvosi engedély részleteiről számolt be a résztvevőknek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 09. 09:44, péntek | Helyi
SZEMTANÚK JELENTKEZÉSÉT VÁRJUK
A Tatabányai Rendőrkapitányság 11010/1962/2025. bü. számon indított eljárást személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset gondatlan okozásának vétsége miatt.
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 17. 10:58, szerda | Helyi
E-CIGARETTA BUKTATTA LE
Elfogták azt a 32 éves tatabányai férfit, aki a lakásában kristályt árusított.
