Hírek
2012. Augusztus 05. 14:58, vasárnap |
Sport
Forrás: MTI Fotó: Illyés Tibor
London 2012 - Módos révén sikerrel kezdtek a magyar birkózók
![London 2012 - Módos révén sikerrel kezdtek a magyar birkózók](/external/image_cache/d/f/c/dfc85eff459818e61e1111a8f937d69a.jpg)
Módos Péter révén a magyarok győzelemmel kezdték a londoni olimpia birkózótornáját: a kötöttfogásúak 55 kilós súlycsoportjában szereplő versenyző a nyolcaddöntőben két menetben nyert az üzbég Elmurat Taszmuradov ellen.
Az ExCel központ I-es északi csarnokában, amely korábban a dzsúdós küzdelmeknek adott otthont, ezúttal is majdnem telt lelátók fogadták a sportolókat, csupán néhány üres széksor akadt. Az idén Európa-bajnoki ezüstérmes, 24 éves Módos első meccsén az Ázsia-bajnokság második helyezettjével, a nála négy évvel fiatalabb üzbég Elmurat Taszmuradovval találkozott.
Mindketten óvatosan kezdtek, egyikük sem kockáztatott, így másfél perc meddő tusakodás után kékmezesként először a magyar térdelt le. Riválisa azonban nem tudott mit kezdeni vele, sőt, egy pörgetési kísérletéből kibújt Módos, így a mögékerülésre és a parterhelyzet kivédekezésére is kapott egy-egy pontot (2-0).
A második menetben sem történt értékelhető akció 90 másodpercig, s ezúttal Taszmuradov térdelt le. Módos első kiemelési kísérlete még sikertelen volt, aztán másodjára már elbírta ellenfelét és két pontért megpörgette őt, ezzel megnyerte a második menetet (2-0), egyúttal a mérkőzést is.
A folytatásban az ötszörös világbajnok iráni Szorjan Reihanpurral birkózik majd.
"Bemutatkozásnak nagyon jó volt ez a meccs, remélem, Peti megnyugodott egy kicsit" - mondta Struhács György, a kötöttfogásúak szövetségi kapitánya.
"Az első mérkőzés mindig nehéz, talán a legnehezebb, nagyon örülök, hogy sikerült nyernem. A következő ellenfelem az iráni lesz, de bízom magamban, jó állapotban vagyok" - nyilatkozott Módos.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 16. 08:12, kedd | Sport
Magyar Nagydíj - Telt ház lesz vasárnap, ismét Herendi porcelánt kapnak a dobogósok
2024. Július 15. 07:56, hétfő | Sport
Spanyolország negyedszer Európa-bajnok
A spanyol labdarúgó-válogatott immár egyedüli csúcstartóként negyedszer lett Európa-bajnok, miután vasárnap 2-1-re legyőzte a sorozatban második döntőjét elveszítő angol csapatot.
2024. Július 13. 10:16, szombat | Sport
Volt adok-kapok, de győzni tudtunk!
Élménybeszámoló Jobbágy Ákostól a Prešov Rally után, ahol a dobogó legtetején végeztek.
2024. Július 12. 07:55, péntek | Sport
Csúnyán megalázta a román másodosztályú csapat a paksiakat
A kupagyőztes Paksi FC 4-0-ra kikapott hazai pályán a román Corvinul Hunedoara csapatától csütörtökön a labdarúgó Európa-liga selejtező első fordulójának első mérkőzésén.