Hírek
2018. Július 08. 08:21, vasárnap |
Belföld
Forrás: mti
Ma ugranak a folyókba a természetvédők
Ma ugranak Magyarország és Európa-szerte a Természetvédelmi Világalap (WWF) Nagy Ugrás kampányának keretében több mint 500 helyen százezrek folyókba és más természetes vizekbe,
hogy felhívják a figyelmet az éltető vizek fontosságára. Az akció magyarországi központi helyszíne idén Göd lesz.
Idén Magyarországon tizenhárom közösség döntött úgy, hogy saját kreatív programmal figyelmeztet az ember és a természetes környezet közötti harmónia újraélesztésének fontosságára, és ezt végül egy nagy közös csobbanással ünnepli meg. A verseny nyertese a Boldogságcseppek Alapítvány és Gödi Anyák Angyalai közös pályázata lett: a felsőgödi Duna-partra szervezett programjaik között szerepel szemétszedés és a part rendbe tétele, homokvárépítő verseny, papírhajó-készítés - amelyet aztán közösen bocsátanak vízre -, de ügyességi játékok, sárkányhajózás, vízirendészeti bemutató és vizespalackos gerinctréning is lesz. Az esemény ideje alatt jótékonysági gyűjtést is szerveznek a Duna-part gödi szakaszának szebbé tételére. Az esemény csúcsaként délután kézen fogva ugranak együtt a Duna vizébe.
A többi pályázó is számos érdekes programmal készül: Herenden lesz vízitúra a Séd-patakban, vízipisztoly-csata, Kecskeméten wakeboard-, kajak-kenu-, street workout- és horgászbemutató, Madocsán vízipisztoly-csatával, sorversenyekkel, akadálypályával, környezetvédelmi kvízzel és ártéri, valamint régi Duna-fotókból álló kiállítással készülnek. A Nógrád megyei Patak községben gumicsizmában gyalogolnak majd a Derék-patak medrében, de patakátugrással, papírcsónak-úsztatással és kavicsdobálással is színesítik a programot. Ezenkívül számos színes és vicces programmal készül a Nagy Ugrásra Szigetmonostor, Sajóörs, Vác, Körösnagyharsány, Zebegény és Szigetújfalu is.
Minden év július második vasárnapján Európa-szerte több mint 500 helyszínen százezrek ugranak egyszerre a folyókba és más természetes vizekbe, hogy így hívják fel a figyelmet éltető vizeinkre. Az első hivatalosan meghirdetett Nagy Ugráson 2005-ben több mint 250 000 embert sikerült mozgósítani, akik 22 ország 31 folyójába ugrottak egyazon időpontban.
Fotó: WWF Magyarország
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 10. 09:00, szerda | Belföld
Magyar Péter: történelmi jelentőségű törvénycsomagot nyújtottak be az Országgyűlésnek
2026. Június 10. 06:55, szerda | Belföld
OGY - Benyújtotta a kormány az európai uniós források hazahozatalához szükséges törvényjavaslatot
Benyújtotta a kormány az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló javaslatot kedden este.
2026. Június 09. 16:00, kedd | Belföld
Kapitány István teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel
Kapitány István a teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel. A gazdasági és energetikai miniszter ezt hétfő este jelentette be a Facebook-oldalán.
2026. Június 09. 15:00, kedd | Belföld
Vitézy Dávid: újra elérhető a Vonatinfo webes felülete
Újra elérhető a teljesen nyilvános, regisztrációhoz nem kötött Vonatinfo - közölte Vitézy Dávid, közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán hétfőn.
