Hírek
2011. November 04. 12:35, péntek | Helyi
Majdnem 190 ezer forint a hulladékból
![Majdnem 190 ezer forint a hulladékból](/external/image_cache/1/6/a/16a675ff9e05e0a9361025755191328d.jpg)
Az októberi papírgyűjtésnek köszönhetően 188 ezer forinttal gyarapodott a környei általános iskola Diákönkormányzatának kasszája.
A szervezet a bevételt természetesen a különböző versenyek díjazására, a gyerekek megajándékozására fordítja. A csütörtöki eredményhirdetésen az is kiderült, hogy a diákok közül az alsósoknál az 1.b, a felsősöknél pedig a 6.b volt a legszorgosabb.
Két napon át szállították az általános iskola diákjai október közepén a falu háztartásaiból összegyűjtött papírhulladékot az intézmény udvarán elhelyezett hatalmas konténerbe. A tanulók igen szorgosnak bizonyultak, hiszen több mint 9 400 kilónyi papírt gyűjtöttek össze, így 188 ezer forinttal gazdagították a Diákönkormányzat költségvetését. A szervezők a legserényebb osztályokat csütörtökön jutalmazták, de természetesen a hulladékgyűjtésből származó bevételt is a különböző versenyek legjobbjainak díjazására fordítják.
Az alsósoknál 824 kilóval az 1.b osztály végzett az élen, második lett a 4.a 759,5, míg harmadik a 3.a 716 kilóval.
A felsősöknél a 6.b igencsak kitett magáért, hiszen 1474 kilogramm papírt szállított a konténerbe, de a 7.a is elismerésre méltó mennyiséget, 1339 kilónyit gyűjtött össze. A harmadik helyen a 7.b végzett 778,5 kilós teljesítményével.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Június 25. 13:17, kedd | Helyi
ALVÓ SÉRTETTŐL LOPTAK AZ AUTÓPÁLYÁN
A tatabányai rendőrök tetten érték azt a két román férfit, akik egy pihenőben ismeretlen módon kinyitották egy alvó sértett gépkocsiját, és abból pénzt vittek el.
2024. Június 04. 04:00, kedd | Helyi
Átadta rozsdamentes gerendákat gyártó üzemét Tatabányán a Transport-Beton
Egyenes és hullámos gerincű rozsdamentes gerendákat gyártó üzemet adott át a Transport-Beton Kft. Tatabányán.
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.
2024. Július 17. 08:02, szerda | Bulvár
Több mint negyven magyarországi turista került kórházba ételmérgezési tünetekkel Romániában
Egy 44-tagú magyarországi turistacsoport, egy idegenvezető és két buszsofőr került kórházba Romániában ételmérgezési tünetekkel, miután herkulesfürdői szálláshelyükön ettek - közölte kedden az Adevarul hírportál.