Hírek
2013. Augusztus 08. 05:00, csütörtök |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Már emberről emberre is terjedhet a H7N9
![Már emberről emberre is terjedhet a H7N9](/external/image_cache/d/8/c/d8c29618b2b3ccb5077a2d9767532af6.jpg)
Kelet-Kínában megtörtént az első, emberről emberre átterjedt H7N9 madárinfluenza-megbetegedés. A fertőzés előbb megölt egy 62 éves pácienst, aki baromfitól kapta el a betegséget, majd az őt ápoló 32 éves lányát. Ugyanakkor szakemberek beszámolója szerint a vírus emberről-emberre történő terjedésének lehetőségei viszonylag korlátozottak - írja a Health Day.
A H7N9 nevű vírust februárban azonosították Kínában, s a fertőzöttek eddig mintegy harmadával végzett: a június végéig regisztrált 133 beteg közül 43-an meghaltak. A betegség azért okoz különös aggodalmat az epidemiológusok körében, mert ellentétben a korábbi H5N1-el, a H7N9-vírus olyan mutációkat hordoz, amelyek miatt könnyebben terjedhet át a madarakról az emberre.
Az érintett 62 éves apa gyakran járt baromfipiacokra és 5-6 nappal az állatokkal való érintkezése után betegedett meg. Ezt követően március 11-én került kórházba, ahol az intenzív osztályon való kezelték, de május 4-én mégis meghalt. Bár 32 éves lánya nem került kapcsolatba a baromfikkal, napokig gondozta édesapját mielőtt kórházba került. Hat nappal azután jelentkeztek nála a tünetek, hogy utoljára kapcsolatba lépett apjával, s április 24-én szervi elégtelenség következtében életét vesztette.
A pácienseknél két, genetikailag szinte azonos vírustörzset találtak, ami arra utal, hogy a fertőzés az apáról terjedt át a lányára. A közegészségügyi tisztviselők mindkét esetben kikérdeztek és influenzavírusra tesztelték az elhunytakkal szoros kapcsolatban álló 43 személyt. Ezek egyikénél említettek enyhe megbetegedést, de nem mutatták ki náluk H7N9-fertőzést.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Augusztus 15. 17:17, csütörtök | Belföld
Szent István Nap: a Road Movie Live-on mindenki megtalálhatja a kedvencét
A Road Movie Live évről évre a Szent István Nap egyik legnépszerűbb programhelyszíne, amely az idén augusztus 19-én és 20-án is különleges zenei élményt kínál azoknak, akik kilátogatnak a Műegyetem rakparti koncertekre.
2024. Augusztus 15. 09:49, csütörtök | Belföld
Az idén is nagyot szól majd a tűzijáték Magyarország születésnapján (videó)
Monumentális látványban lehet részük mindazoknak, akik a budapesti tűzijátékkal koronázzák meg a Szent István-napot.
2024. Augusztus 14. 07:42, szerda | Belföld
NGM: népszerű az otthonfelújítási program
Népszerű az otthonfelújítási program, a kormány folyamatosan vizsgálja, hogyan teheti még egyszerűbbé a pályázati folyamatot - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-vel.
2024. Augusztus 14. 07:40, szerda | Belföld
Szerdától harmadfokú hőségriasztás lép érvénybe
Szerdától vasárnapig harmadfokú hőségriasztás lép érvénybe - olvasható a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság honlapján.