Hírek
2018. Május 06. 10:13, vasárnap |
Belföld
Forrás: Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti:
Már közlekedik a LOT lengyel légitársaság Chicago és Budapest közötti járata is
Szombaton délután megérkezett Chicagóba a LOT lengyel légitársaság első járata Budapestről.
Az első közvetlen járat a város O'Hare nemzetközi repülőterén szinte egy időben szállt le azzal a felvonulással, amelyet a lengyel alkotmány ünnepe alkalmából rendeztek Chicago utcáin. A lengyel légitársaságnak az ünnepi parádén részt vevő karavánautóján magyar trikolór is lobogott, s a felvonuláson - a LOT vezetői mellett - részt vett Bencsik Zita chicagói magyar főkonzul, valamint a helyi magyar szervezetek sok tagja. A magyarok részt vettek a repülőtér járatnyitó ceremóniáján is, amelynek keretében egyebek között a szokásos vízágyús locsolással köszöntötték az "újonc", vagyis a légikikötőbe először érkező gépet.
A repülőtéren megtartott járatnyitó ünnepségen a LOT képviselői hangsúlyozták, hogy Chicagóban és környékén él a legnagyobb lélekszámú amerikai lengyel közösség, Susan Kurland, a repülőtér szolgáltatási igazgatója pedig a chicagói magyar közösség aktív jelenlétét emelte ki.
Beszédében a magyar főkonzul leszögezte: a történelmi lengyel-magyar barátság élő hagyomány, s ennek a barátságnak újabb példája a Chicago-Budapest közvetlen légi járat elindítása. "Az összefogásban erő rejlik, és ez tette lehetővé nemcsak azt, hogy megtaláljuk helyünket Európában, hanem annak felismerését is, hogy összetartozunk természetes és történelmi partnereinkkel" - mondta a magyar diplomata. A Visegrádi Csoport - Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Magyarország - "képes arra, hogy új alternatívákat mutasson fel, megbízható és erős partnere legyen amerikai szövetségesének, valamint józan hangon szólaljon meg az Európai Unión belül". A lengyel-magyar kettős a V4-es együttműködés motorja - emelte ki a főkonzul.
A járatindítás ünneplése vasárnap folytatódik: a Budapestre visszainduló repülőgépet zenés köszöntéssel búcsúztatják, beszédet mondanak Chicago magyar és lengyel főkonzuljai, valamint a Magyar Turisztikai Ügynökség Észak-Amerikáért felelős vezetője.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 16:00, kedd | Belföld
Kapitány István teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel
Kapitány István a teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel. A gazdasági és energetikai miniszter ezt hétfő este jelentette be a Facebook-oldalán.
2026. Június 09. 15:00, kedd | Belföld
Vitézy Dávid: újra elérhető a Vonatinfo webes felülete
Újra elérhető a teljesen nyilvános, regisztrációhoz nem kötött Vonatinfo - közölte Vitézy Dávid, közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán hétfőn.
2026. Június 09. 14:00, kedd | Belföld
OGY - Magyar Péter: nem felejtjük el, mit tettek a védtelen gyermekek ellen
Nem fogjuk elfelejteni, amit az előző kormány tett a védtelen gyermekek ellen - jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtt.
2026. Június 09. 13:00, kedd | Belföld
Mecser Tamás az új országos rendőrfőkapitány
Mecser Tamás rendőr dandártábornokot bízza meg az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vezetésével Magyar Péter miniszterelnök június 8-i hatállyal - tájékoztatta a Belügyminisztérium az MTI-t hétfőn.
