Hírek
2025. Március 15. 08:47, szombat |
Belföld
Forrás: MTI
Március 15. - Sulyok Tamás: a magyarságból rendkívüli emberek, a magyar kultúrából rendkívüli értékek születnek
A magyarságból rendkívüli emberek, a magyar kultúrából rendkívüli értékek születnek, de minden kornak, minden generációnak feladata is van
- hangsúlyozta Sulyok Tamás köztársasági elnök a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából adományozott Kossuth- és Széchenyi-díjak, valamint Magyar Érdemrend kitüntetések átadásán pénteken az Országházban.
"Megismerni és gyarapítani közös kultúránkat, megőrizni a nemzet szabadságát és erősíteni a hazát. Nemcsak vérrel, nemcsak áldozattal, hanem munkával, termékeny élettel, alkotással. Ez egyszerre kötelesség és felelősség" - mondta a köztársasági elnök.
Sulyok Tamás beszédében idézte a 200 éve született Jókai Mór tudósítását is, amelyben, mint mondta, elsők között adott hírt arról, hogy "megfordult a nemzet sorsa", "egy csapat hazaszerető, tenni kész fiatal egy nap alatt olyan közösséget hozott létre, amely minden addigi akadályt lebontott, még a börtön kapuit is megnyitotta".
Hozzátette: azon a 177 évvel ezelőtti napon a szabadság nem csupán érzet volt, hanem méltósággal megélt valóság, hiszen egy hirtelen szabaddá vált közösség nyilvánította ki jogait.
Beszélt arról is, hogy
"dicsőséget szerző hőseink a szabadság felé vezető utat nem ködképekből építették, hanem konkrét jogi igényekkel kövezték ki". Olyan jogokkal, amelyek mindenkit egyaránt meg kell, hogy illessenek.
A köztársasági elnök úgy fogalmazott: amikor a márciusi ifjak újra és újra kinyilvánították a magyarság 12 pontba foglalt jogköveteléseit, jól tudták, hogy azok megvalósulásával, illetve kiküzdésével nemcsak méltóbb lesz a magyar élet, hanem teljesebbé is válik a nemzet.
Jókai Mórra emlékezve úgy fogalmazott, hogy egyszerre volt nagy alakja a magyar szabadságnak és a magyar kultúrának is, aki a sorsfordító események részesévé vált. Így nem csupán nemzeti kultúránknak, hanem nemzeti történelmünknek is nagy alakítójává vált.
"Mi, magyarok megszokhattuk, hogy a magyar kultúra emberei és sokszor a magyar tudomány nagyjai is a magyar szabadság hőseivé is válnak, mert nálunk nemzeti szuverenitás és nemzeti kultúra feltételezik egymást"
- jegyezte meg a köztársasági elnök, hozzátéve: "mi, ha máshogy nem is tudtuk, a kultúra és tudás eszközeivel szabaddá küzdöttük magunkat".
Mint fogalmazott, sosem ment ez egyik napról a másikra, "de a megharcolt hétköznapokkal előrébb és előrébb léptünk". "1848 dicső évét is meg kellett előznie a magyar ügy bőtermő korszakának, a reformkornak. És ez nem csupán politikai harcokról szólt, hanem értékteremtő és kultúragazdagító évekről, folyamatos jogkiterjesztésről és jogérvényesítésről"- idézte fel, kiemelve, hogy "a magyarnak ezért nem egy napra jut ki a hazafiság, hanem egy életre".
Sulyok Tamás szavai szerint ez a nemzet az, amely tudja, hiszen évezrede tapasztalja, hogy a mindennapok aprónak látszó munkáit is el kell végezni újra és újra, hogy végül eljöjjön a nagy tettek ideje is, a nagy műveké, a nagy gondolatoké, a nagy alkotásoké, a nagy felfedezéseké.
Úgy fogalmazott:
"ez a hűséggel és becsülettel megélt mindennapi küzdelem az, amely előre viszi a nemzetet minden gát vagy gáncs ellenére, mert van olyan idő, amikor bátorsággal fordítani kell a nemzet sorsán. Van olyan is, amikor áldozatot kell hozni, hogy visszanyerjük szabadságunk, és van idő, amikor tenni kell, dolgozni, kutatni, alkotni szüntelenül, hogy gazdagodjon a haza"
- hangsúlyozta Sulyok Tamás.
A díjazottakat méltatva kiemelte: a mai nap díjazottjai értékállót alkotnak, amellyel építik nemzeti kultúránkat és erősítik a magyarságot.
"Önök a mai magyar kultúrának, a mai magyar tudományos életnek a megkerülhetetlen alakítói. Nemcsak hordozók, hanem formálók is. Amit önök létrehoztak és létrehoznak, az a jelenkori és a következő magyar generációk közös kincsévé válik" - fogalmazott Sulyok Tamás.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 16:00, kedd | Belföld
Kapitány István teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel
Kapitány István a teljes miniszteri fizetését a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentőalapítványnak ajánlja fel. A gazdasági és energetikai miniszter ezt hétfő este jelentette be a Facebook-oldalán.
2026. Június 09. 15:00, kedd | Belföld
Vitézy Dávid: újra elérhető a Vonatinfo webes felülete
Újra elérhető a teljesen nyilvános, regisztrációhoz nem kötött Vonatinfo - közölte Vitézy Dávid, közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán hétfőn.
2026. Június 09. 14:00, kedd | Belföld
OGY - Magyar Péter: nem felejtjük el, mit tettek a védtelen gyermekek ellen
Nem fogjuk elfelejteni, amit az előző kormány tett a védtelen gyermekek ellen - jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtt.
2026. Június 09. 13:00, kedd | Belföld
Mecser Tamás az új országos rendőrfőkapitány
Mecser Tamás rendőr dandártábornokot bízza meg az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vezetésével Magyar Péter miniszterelnök június 8-i hatállyal - tájékoztatta a Belügyminisztérium az MTI-t hétfőn.
