Hírek
2011. Szeptember 13. 13:12, kedd | Helyi
Még a szüleit is meglopta
Alkalmi tolvajoknak is nevezhetők azok a 21 és 18 éves tatabányai férfiak, akik szinte minden alkalmat megragadtak, hogy olyan értékhez jussanak, mely később pénzzé tehető.
A két férfit hétfőn állították elő a Tatabányai Rendőrkapitányság nyomozói.
Egy családi házba történt besurranás kapcsán került a nyomozók látókörébe a 21 éves tatabányai férfi. A felsőgallai házban augusztus 22-ről 23-ra virradóra járt tolvaj. Az akkor még ismeretlen elkövető a nyitott ablakon át jutott be a házba, ahonnan laptopot és GPS-t vitt magával. A férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését, sőt további 4 lopást is bevallott.
Elmondta, hogy a nyár során a síkvölgyi tóban fürdőzőktől mobiltelefont tulajdonított el, a munkahelyéről processzort, míg a szüleitől szintén mobiltelefont lopott. Kihallgatása során az is kiderült, hogy a felsőgallai családi ház tulajdonosának egy másik ingatlanába is ő jutott be a bejárati ajtó zárnyelvének kitolásával és onnan 2 hifi-tornyot és egy tv-t vitt magával.
A nyomozók úgy gondolták, hogy ezeket a bűncselekményeket egyedül nem követhette el a gyanúsított, akinek már volt előélete a Tatabányai Rendőrkapitányságon. Korábban társával már felelnie kellett vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt, így a nyomozók elsőként korábbi bűntársát keresték meg. Tovább nem is kellett nyomozniuk, a 18 éves tatabányai fiatalember elismerte, hogy ezúttal is ő segédkezett barátjának.
A Tatabányai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a két férfival szemben lopás megalapozott gyanújával indított büntetőeljárást és vizsgálja, hogy a fentieken kívül követtek-e el más bűncselekményeket.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
