Hírek
2014. Január 14. 12:49, kedd | Helyi önkormányzati
Megállapodott a megyeszékhely és a Vértes Volán
A korábbi önkormányzati ciklusokból áthúzódó ügy végére tettünk pontot. Az önkormányzat és a Vértes Volán egyezséggel rendezte a helyi közösségi közlekedés működtetésével kapcsolatban felmerült költségeket
A tárgyalások eredményeként az adósság egy részét, 400 millió forintot kamatmentesen, öt éves futamidő alatt fizeti meg a város – ismertette Schmidt Csaba a tatabányai helyi közösségi közlekedés költségeinek jövőbeni finanszírozásáról, valamint a város, mint a közszolgáltatás megrendelője adósságrendezéséről szóló megállapodás aláírásakor a Városházán.
A polgármester elmondta: az önkormányzat 2013-tól kezdődően garanciát vállalt arra, hogy a közszolgáltatási szerződés lejártáig - 2016. december 31-ig - évente 200 millió forint támogatást nyújt a mindennapos tömegközlekedés biztosítása céljából. Hozzátette: a Vértes Volán pedig vállalja, hogy 2016-ig a szolgáltatást a jegybevételekből és önkormányzati támogatásból fenntartja. - A felek közösen mindent megtesznek a szolgáltatás színvonalának emelése érdekében. A 2013-as évre egy időközi megállapodás keretében közel 133,7 millió forint működési költségtérítési előleget biztosított a város a közlekedési vállalatnak – hangsúlyozta Schmidt Csaba.
Minden fórumon arra törekszünk, hogy a hosszú évtizedek óta fennálló önkormányzati kapcsolatot megnyugtatóan rendezzük. A szolgáltatás finanszírozásának jövője mindkét fél számára kiszámítható, tervezhető lesz a megállapodásban foglaltak alapján – emelte ki Németh Tamás, a Vértes Volán Zrt. vezérigazgatója. A továbbiakban szólt arról, hogy Tatabánya mindig kiemelt szerepet játszott a társaság működésében. A helyi menetrend a folyamatosan fejlődő város utazási igényeihez igazodik, a fejlesztések fontos helyszíne a megyeszékhely. - Az önkormányzat és a társaság partnersége pedig túlmutat az üzleti kapcsolaton, a Vértes Volán társadalmi felelősségvállalási tevékenységének központja is Tatabánya – fogalmazott Németh Tamás.
Az előzményekhez tartozik, hogy a helyi közszolgáltatás szerződés 2005-ben lépett érvénybe. Az abban szereplő szolgáltatás bevétellel nem fedezett költségeiből a megrendelő önkormányzatnak 2012 végéig összesen 1,2 milliárd forint adóssága keletkezett.A veszteségek mérséklésére már korábban több olyan önkormányzati döntés született, amely a szolgáltatás költségeit mérsékelte. Ilyen volt a többszöri menetrend módosítás, vagy az átszálló decentrum működése, mellyel modernizálható lett a helyi közlekedés, amely könnyebben alkalmazkodik a változó utazási szokásokhoz.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 21. 14:00, kedd | Belföld
OGY - Kedden elfogadhatja a parlament a Független Közmédia Testület alapító okiratát
Kedden már el is fogadhatja az Országgyűlés a Független Közmédia Testület alapító okiratát.
2026. Július 21. 14:00, kedd | Sport
El-selejtező - Török vagy lengyel ellenfél várhat a Ferencvárosra
Amennyiben a Ferencváros túljut a holland Twente együttesén, úgy a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének harmadik fordulójában török vagy lengyel ellenfél vár rá.
2026. Július 21. 13:00, kedd | Külföld
Az OTP bankot vesz a Baltikumban
Az OTP Bank megállapodást írt alá a balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja, a Luminor megvásárlásáról a Blackstone által kezelt magántőkealapokból álló konzorciummal, és a DNB Bankkal
2026. Július 21. 11:00, kedd | Életmód
Agrárkamara: a jégkármérséklő rendszer már narancssárga riasztás esetén is működésbe lép
Az Országos Jégkármérséklő Rendszert már a narancssárga riasztás esetén is bekapcsolják, hogy mérsékeljék a jégesők által okozott károkat a minisztérium kérésének megfelelően
