Hírek
2011. Október 18. 09:39, kedd |
Helyi
Forrás: Salamon Gy.
Megérkezett a Vagányok hangtechnikája
A várgesztesi Vagányok zenekar új a hangosításhoz szükséges eszközökkel lett gazdagabb.
Ezt érdemes fényképezni, ez már valami! – ezt akkor fogalmazta meg Stréhli György, a Várgesztesi Vagányok zenekar vezetője, amikor az egyik dobozból a keverő került elő hétfő délután a polgármesteri hivatalban. Stréhli György és Maróti Ádám, a zenekar tagja, Menoni Gabriella polgármester jelenlétében lelkesen bontogatta a hatalmas dobozokat, amelyekben a több mint 820 ezer forint értékű hangtechnikájuk érkezett meg.
Mint a polgármester elmondta, a zenekari hangosításhoz szükséges berendezések beszerzését pályázati forrásból valósították meg. Még 2009 őszén nyújtották be a LEADER Klubhálózat célterületre elképzeléseiket, tavaly tavasszal pedig jött az örömteli hír: több mint 2,1 millió forintot nyertek el.
A megvalósítás folyamatban van, negyven darab sörasztalt és padot, valamint öt üvegvitrint már megvásároltak, pályázatuk második legnagyobb tétele, a hangtechnika pedig most érkezett meg, s a jövőben – a többi között – ruhatári állványok, videokamera, s fényképezőgép beszerzésére is sor kerül.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
